Bírósági ítélet a Sulinet-tenderről
A bíróság ítélete szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság a
Sulinet-tenderrel kapcsolatban tévesen mondta ki, hogy a teljesítés
megkezdésére rövid idő állt rendelkezésre, mivel az Oktatási
Minisztérium (OM) nem kötelező feltételként határozta meg a Sulinet
szolgáltatás megkezdésére vonatkozó határidőt, tájékoztatta az MTI-t a
tárca sajtóirodája vasárnap.
Az OM idén januárjában hirdette meg a részvételi felhívást a Sulinet szolgáltatás nyújtására december 31-ig. Az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság 2003. március 25-én versenyegyenlőséget sértőnek minősítette - emlékeztet a közlemény.
Az Oktatási Minisztérium így nem köthette meg a megállapodást, hanem a korábbi szolgáltatóval módosította a szerződést úgy, hogy az tovább nyújtsa a szolgáltatást, a döntőbizottság határozatát pedig megtámadta a bíróság előtt.
A szerződés módosítását - amely alapján a jelenlegi szolgáltatás zajlik - a Közbeszerzési Döntőbizottság megvizsgálta, és nem minősítette jogszabálysértőnek - zárul az OM közleménye.
Kapcsolódó cikkek
- DVD-szabványok miatt pereli az LG a Quantát
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Adásszünettel a zenéért
- A fájlcserélők miatt olcsó a kukorica
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- 2009-től digitális átállás, döntött az Országgyűlés
- Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI
- iTunes azonosító kell az iPhone-hoz
- 400 ezer dollár bírság eBay-csalásért
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.