New Media Expo 2003 Nemzetközi Szakkiállítás és Konferencia
A nemzetközi rendezvények sora után hazánkban a negyedik alkalommal
megrendezett New Media Expo 2003 várja az az animáció, broadcas, film
és interaktív médiafejlesztés iránt érdeklődőket.
évek során a közép és kelet-európai régió legrangosabb ilyen jellegű szakmai
találkozójává nőtte ki magát. Az október 30-án és 31-én megrendezendő,
kétnapos esemény számtalan érdekességet és újdonságot tartogat a szakmai
látogatók és hobbisták számára egyaránt. A kora őszi időpont lehetővé teszi,
hogy Európában az elsők között itt mutatkozzanak be a legfrissebb
fejlesztések. A rendezvény nem titkolt célja, hogy egy újfajta kommunikáció alakuljon ki a felhasználók és a gyártók között, ezért a látogatók az előadások mellett a
kiállítói területen személyesen is találkozhatnak a fejlesztők képviselőivel
és, kipróbálhatják a legfrissebb technológiai újdonságokat.
A New Media Expo 2003 rendezvény kiállítói és előadói a legrangosabb európai
és amerikai szoftver és hardver gyártók fejlesztői. A kiállítás legismertebb
résztvevője a kanadai székhelyű Discreet, mely a legismertebb 3D animációs
szoftver, a 3ds max 6-os verziója, valamint a Combustion 3 effekt környezet
segítségével mutatja be, hogyan készülnek a legszínvonalasabb Hollywood-i
filmtrükkök.
Az effektek és képfeldolgozás területéről az itthon is jól ismert Realviz és
IS-Distribution termékeivel találkozhat a látogató. Hazánkban elsőként
mutatkozik be a filmes szakma számára egzotikumknak számító data conform és
film master videó editáló és fényelő rendszer, az angliai nucoda inc.-től. A
multimédia- és internetfejlesztők a Virtools 3D játék- és webfejlesztő
megoldásával valamint a Toon Boom Technologies cell hagyományokon alapuló,
flash kimenetű vektoros animációs szoftverével találkozhatnak. A
tradicionális rajzfilm készítés rajongói számára a USAnimation szoftver
magyarországi bemutatója kínál látványos pillanatokat.
Az Electronic Farm a hazánkban kevéssé ismert fogalom, a produkciós
erőforrás kezelés szoftveres módját mutatja be a Farmers Wife termékén
keresztül. Az NxN piacvezető termékével, a verziókontrollt és teljes körű
hozzáférés felügyeletet biztosító az Alienbrain Studio-val jelentkezik. A
szoftverek mellett természetesen a grafikai piacra szánt hardverek is
bemutatkoznak, így a látogatók megismerhetik a 3Dlabs legendás Wildcat IV és
VP architektúrájú grafikus kártyáit, a Wacom digitalizáló tábláit valamint a
texasi Boxx Technologies extrém teljesítményű PC munkaállomásait.
A 2003-as rendezvény egyik újdonságának számít a hazai produkciós
vállalkozásokkal közösen szervezett állásbörze, melyen a szakma iránt
érdeklődő fiatalok a legfrisebb állásajánlatokból válogathatnak.
A tanulni vágyóknak is tartalmaz érdekességeket a rendezvény, hiszen jelen
lesz Kelet-Európa legjelentősebb, nemzetközi tanúsítványokat biztosító
animációs, film-effekt és multimédia oktatóintézete a Studio21 Training
Center.
Kapcsolódó cikkek
- MIG-29-esek légi harca a hazai WCG-döntőn
- Blu-ray lemezek: 1000%-os forgalomnövekedés Európában
- Megjelent az Adobe InCopy CS3 közép-európai kiadása
- Mától olcsóbb a PlayStation 3
- Szerdán nyit az összezsugorított E3 videojáték-seregszemle
- A Nemzeti Hírközlési Hatóság lesz a Mobil Show 2007 szakmai fővédnöke
- Megjelent az Adobe CS3 Production Premium és a Master Collection
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Asus notesz Intel Core 2 Extreme CPU-val játékokhoz
- A hazai cybervilág legszebb leányzói
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.