Módosul az elektronikus kereskedelemről szóló törvény
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény
módosításával megszűnnek az interneten folytatott kereskedelem
akadályai - mondta Kovács Kálmán hétfőn az Országgyűlésben. Az
informatikai és hírközlési miniszter közölte, világszerte mintegy 500
millió ember használja az internetet, Magyarországon pedig kétmillióan,
akik jelentős befolyást gyakorolnak az elektronikus kereskedelem számos
formájának fejlődésére.
A miniszter az elektronikus kereskedelem előnyei között sorolta fel a 24 órás hozzáférést és a kínálatok összevethetőségét, de megemlítette azt is, hogy a bizonytalanságok miatt az emberek nem szívesen veszik igénybe ezt a lehetőséget.
Kovács Kálmán szerint a törvény módosítására egyrészt az e-kereskedelem alapvető működési feltételeit meghatározó uniós irányelv, másrészt a fogyasztóvédelmi szabályok beemelése miatt van szükség. A módosítással az e-mailen érkező reklámleveleket is szabályozni fogják, valamint helyet kap a törvényben egy adatvédelmi fejezet, amely a szolgáltatók által kezelhető adatok körét szabályozza. A miniszter elmondta, hogy az Európai Bizottsághoz hasonlóan úgy látják, hogy az on-line vásárlást etikai kódexek létrehozása is elősegítené.
Szabó István (Fidesz) elmondta, az előterjesztés számos támogatható elemet tartalmaz. Hozzátette ugyanakkor, hogy "a tárca rendre visszavonul" az előző kormány által 2001-ben bevezetett elektronikus közbeszerzési rendszer kérdésében. Az SZDSZ-es Béki Gabriella általános vitára alkalmasnak és elfogadhatónak nevezte az előterjesztést. Pettkó András (MDF) a törvényjavaslatról úgy fogalmazott: részterületeket rendez, de azokat sem teljes mértékben. Frakciója módosító javaslatainak támogatását kérve azt mondta, az MDF "nem fog akadályt gördíteni az előterjesztés elfogadása elé".
Kapcsolódó cikkek
- Módosítanák az e-kereskedelemmel kapcsolatos törvényeket
- A szerzői jog szerepe az elektronikus kereskedelemben
- Európai szintű szabályozást sürget Lévai Katalin az e-zenei kereskedelemre
- Betiltják a használt elektronikai cikkek kereskedelmét
- OGY - Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások
- IHM: Az ÁSZ nem talált jogsértést
- Az IHM szerint az EU bizottság helytelenül értelmezte a távközlés magyar szabályait
- MDF: Eltörlik a szélessávú internetszolgáltatás adókedvezményét?
- IHM közlemény az IT-találmányok szabadalmazhatóságáról
- A NETÉRT feljelentést tett a "kakaóálló számítógépek" ügyében
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Autorun Organizer 5.40
Az Autorun Organizer segítségével az automatikusan induló programokat tetszés szerint tudjuk törölni vagy felvenni a rendszerben. Felkutatja és kilistázza az összes telepített alkalmazást, illetve a futó folyamatokat. A listába könnyedén felvehetünk saját elemeket is.
Foxit PDF Reader 2024.2.1.25153
Funkciókban gazdag PDF olvasó program PDF fájlok megnyitására és szerkesztésére. Lehet vele jegyzeteket, kiemeléseket, szövegdobozokat hozzáadni, oldalakat forgatni, nagyítani és menteni. A dokumentumhoz kép, hang- és videótartalom is csatolható.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.