Az O2 elindítja zeneletöltő szolgáltatását

Kollár Csaba, 2003. október 7. 21:34

Elemzők szerint az O2 Angliában az első olyan mobilszolgáltató, amelyik
olyan zenék letöltését is lehetővé teszi a mobileszközökkel rendelkezők
számára, amelyeket neves kiadók jelentettek meg.
Az FT riportja szerint öt nagy kiadó, a Universal, a Warner, az EMI, a BMG és a Sony biztosítja a szolgáltatáshoz szükséges hanganyagokat, melyek száma már az induláskor meghaladja az 5 ezret. Szakértők rámutatnak arra, hogy a nagy zenekiadók az eddigi merev álláspontjukhoz képest stratégiát váltottak, és bizonyos körülmények között már nem ellenzik a „különféle előadók különféle számainak" a letöltését. Sőt, a kiadók többsége remek lehetőségnek tartja a vezetékes és a vezeték nélküli környezetben elérhető zeneletöltési szolgáltatásokat, mivel így az általuk megjelentett legújabb albumok néhány számát meg lehet ismerni vásárlás előtt. Az is igaz viszont – olvasható az FT riportjában – hogy a zenekiadók egyre gyakrabban szerveznek összehangolt akciókat, amelyekben élesen lépnek fel a nem megengedett zeneletöltési szolgáltatások ellen, ahol nem 1-2 szám, hanem teljes albumok érhetők el és tölthetők le.
Kulcsszavak: zene mobilszolg O2 Germany

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55