Az SZDSZ egyeztetést kezdeményez a hírközlési törvényről

MTI Sajtóadatbank, 2003. október 8. 16:06

Négypárti egyeztetést hív össze csütörtökre az informatikai tárca a
hírközlési törvény módosításáról, a médiatörvénnyel összefüggő
változtatások miatt - közölte Kovács Kálmán miniszter kedden
Budapesten, sajtótájékoztatóján.
A hírközlési törvény módosítása négy ponton indokolja a parlament kétharmadának támogatását igénylő médiatörvény megváltoztatását - mondta Pető Iván szabad demokrata parlamenti képviselő, az egyeztetés szükségességéről szólva. Közölte, hogy a médiatörvényt érintő módosítások egyrészt a piacépítésben lévő korlátokat, másrészt technikai akadályokat szüntetnének meg.

Pető Iván szólt arról, hogy "Magyarország erősen kábelezett ország", körülbelül kétmillió háztartásba jut el valamilyen szolgáltatás kábelen keresztül. Hozzátette, hogy a kábelszolgáltatásoknak körülbelül a fele alkalmas adatátvitelre. A hírközlési törvény módosításának egyik célja szavai szerint az, hogy jobban épüljön ki a kábelrendszer, illetve, hogy ahol kiépül, ott alkalmas legyen adatátvitelre is.

Kovács Kálmán azt mondta: a szakma egyetértését bíró és az uniós normákhoz igazodó elektronikus hírközlési törvényjavaslat az első válasz az információs társadalom kihívásaira. Az előterjesztés elsősorban a fogyasztót és a dinamikus piacot helyezi a
középpontba - mondta az informatikai miniszter. A törvényjavaslat főbb elemeit ismertetve kitért a számhordozhatóságra, a szabad szolgáltató-választásra, a rászorultsági alapon történő szolgáltatásra, illetve az ingyenes, részletes számlaadás kötelezettségére.

Kulcsszavak: EHT jog

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 13:19

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

HONOR tippek a gigabájtok jó kihasználásához

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 10:06

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36