Matáv: csökkenő vezetékes-, növekvő mobilbevételek
A bevételek 3,1%-kal, 452,1 milliárd forintra nőttek 2003 első kilenc hónapjában 2002 azonos időszakához képest, a magasabb mobil-, adatátviteli és bérelt vonali bevételeknek köszönhetően. Ezt részben ellensúlyozta a belföldi és nemzetközi, valamint az egyéb forgalmi bevételek csökkenése.
Az EBITDA 3,1%-kal, 194,9 milliárd forintra nőtt, ennek eredményeként az EBITDA ráta 43,1%-ot ért el.
A vezetékes szegmensben a bevételek 2,6%-kal csökkentek; az EBITDA ráta 38,0%-ot tett ki.
A mobilszegmens bevételei 10,0%-kal nőttek, döntően a magasabb forgalmi és értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételeknek köszönhetően. A mobilszegmens EBITDA rátája 38,8% volt 2003 első három negyedévében. 2003. szeptember végére a Westel előfizetőinek száma 3,6 millióra nőtt.
A nemzetközi szegmensben a bevételek 3,2%-kal nőttek, az EBITDA ráta 56,2%-ra emelkedett. A szigorú költségcsökkentés eredményeként az EBITDA 28,9 milliárd forintra nőtt (az előző év azonos időszakában elért EBITDA 26,3 milliárd forint volt).
A csoportszintű működési eredmény kismértékben, 101,6 milliárd forintra nőtt, míg a nettó eredmény 51,8 milliárd forintra csökkent. Ez főként a nettó pénzügyi költségek jelentős emelkedésének tudható be, ami a forint gyengüléséből adódó nettó árfolyamveszteség növekedésének a következménye.
Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 153,1 milliárd forintra emelkedett. A nettó adósság-állomány 81,1 milliárd forinttal csökkent 2002. szeptember vége óta, így az eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság+saját tőke+kisebbségi részesedésekre vetített aránya) 32,8%-ra csökkent a 2002. harmadik negyedév végi 40,5%-ról.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.