Hárommilliárd euró bevétel 2008-ban a mobiljátékokból

Kollár Csaba, 2003. november 16. 09:00
A Mobile Content and Entertainment Forecasts and Analysis nevű cég előrejelzése szerint a nyugat-európai mobiljátékok piacán hat év alatt több mint tízszeres növekedés várható; a 2002-es 0,2 milliárd eurós bevétel 2008-ban elérheti a 3 milliárdot.
"A javás készülékek az eddiginél is népszerűbbek lesznek az elkövetkező 18 hónapban, és a piac egyre jobban érdeklődik majd a mobil játékok iránt" - nyilatkozta Rachael Beale az előrejelzés egyik szerzője.

A tanulmányból az is kiderült, hogy a 2002-es, 2003-as év nagy előrelépést jelent Nyugat-Európában a mobiljáték piacon, és vélhetően ez a tendencia csak fokozódni fog az elkövetkező években. Számos szolgáltató, mint például az angliai O2,vagy a spanyol Telefónica Móviles, illetve az olasz Telecom Italia Mobile (TIM) már olyan mobil video-, illetve tv-szolgáltatásokkal is megjelent, amelyek vagy 3G-n alapulnak, vagy annak irányába mutatnak.

Ami az MMS-ek számát illeti, az SMS-hez viszonyítva elhanyagolható, de szintén dinamikus növekedést mutat, és egyre több játékfejlesztésnél kerül be a lehetőségek közé a mobilinternet mellett az MMS is.



Kulcsszavak: MMS mobil SMS játékok

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55