Gyártani, vagy gyártatni?
A gyár nélküli üzleti modell keretében a társaságok kizárólag a megoldások kifejlesztésére, és a kapcsolódó marketing tevékenységre összpontosítanak, a chipek előállítását pedig teljes egészében egy külső cégre bízzák. A szakértők szerint ennek a stratégiának elsősorban az az óriási előnye, hogy megkíméli a kisebb cégeket a fejlett gyártási eljárások, illetve gyártósorok esetében akár több tízmilliárd dollárt is elérő beruházásoktól. A lépés végsősoron a chipek előállítási költségét is csökkenti, mivel a nagy szerződéses gyártók számos partnerüknek, illetve kedvező kapacitás kihasználásuknak köszönhetően csak a szükséges beruházások egy részét hárítják az egyes megrendelőkre.
A gyár nélküli üzleti modell számos kisebb IT gyártó előtt megnyitotta az utat olyan termékek előállítása felé, amelyre korábban tőkehiány miatt gyakorlatilag esélyük sem lett volna. "A gyár nélküli modell valós üzletté vált, mivel elég ha van néhány, jó ötletekkel rendelkező szakembered, és nem kell gyárak építésébe fognod" - mondta Abraham Leu, HSBC Securities elemzője. "Ez a módszer megkönnyíti azok dolgát, akiknek vannak ötleteik, de nincsen pénzük" - tette hozzá Leu.
A közelmúltban az amerikai Motorola is ebbe az irányba indult el, amikor egyetlen kínai gyárát eladta a Semiconductor Manufacturing International Corporation-nek (SMIC). "A Motorola ezzel a stratégiával igyekszik alacsonyan tartani beruházási költségeit, miközben a nehéz gazdasági viszonyok között is előnyhöz juthat" - mondta Leu.
A gyárral nem rendelkező félvezetőipari társaságok az idei évben mintegy 16 milliárd - 17 milliárd dollár értékben rendeltek meg chipeket a szerződéses gyártóktól. Mindez a teljes chipipar éves összbevételének mintegy 11 százalékát jelenti. Ez az arány a jövő évben várhatóan azonban 14 százalékra emelkedik majd, áll a Semiconductor Industry Association (SIA) Félvezetőipari Szövetség előjelzésében.
Kapcsolódó cikkek
- Processzorok több ezer maggal
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
- Motorola - az idén kissé nőhet mobiltelefon piac
- A TI szerint idén 20%-kal nőhetnek a mobileladások
- 300W-os D-osztályú erősítő egyetlen lapkán
- Rekordmértékű csipeladások augusztusban
- Két cégé a mobilpiac fele
- IDF 2006 Tavasz - Első nap
- Több száz magos processzorokat ígér az Intel 10 éven belül
- CES: Mobil digitális tv egy chipben
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A SteelSeries bővíti a gaming életmódhoz tervezett Arctis Nova headset termékcsaládot
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.