Háromnapos Windows-víkend
Ablakos buli és Office 2000
A szervezők szándékát jól fejezi ki a névválasztás: WindowIS, azaz "Windows nagy dózisban", de más is - vagyis minden, ami kapcsolódik a korszerű számítástechnikához. Így különálló bemutatót kapnak például a digitális kamerák, bemutatkoznak a legújabb Compaq-PC-k, a Hewlett-Packard nyomtatói, a Cisco internetes eszközei, valamint a multimédiás kiegészítők, és kipróbálhatók lesznek a legfrissebb játékszoftverek is.
A pénteki szakmai nap délelőttjén az Office 2000 magyar verziójának bejelentését és bemutatását követően a WindowsIS keretein belül szemináriumot tartanak, a délutáni programban az idei második Microsoft Direct Access FókuszpoNT konferenciát tartják meg - ezekre a rendezvényekre az egyetemi informatikai központ 200 és 600 személyes egyetemi előadótermeiben kerül majd sor. A szombat és a vasárnap a populáris programoké: többek között kiállítás, koncert és vásár várja a látogatókat. A világkiállításra épült sportcsarnokban zajlik majd a vásár egy része, itt rendezik meg az esti koncerteket, éjszaka pedig a legnépszerűbb disc-jockey-k adnak műsort. A két nyílt napon kétszázhatvannégy vadonatúj számítógép várja a látogatókat, köztük azokat, akik szeretnének megismerkedni a magyar Office 2000 újdonságaival.
A végleges program csak a nyitást megelőző napokban alakul ki, de az már bizonyos, hogy lesz weboldaltervező verseny, amelynek keretében a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) honlapját kell megtervezni, a rádiókabaréval közösen összeállított informatikai kabaréval szórakoztatják majd a résztvevőket, a meghívott írók pedig olyan novellaíró-versenyen vesznek részt, amelyre csakis helyben készült pályaművekkel lehet benevezni. A szabadidős programok egyik érdekessége lesz a fedélzeti komputerrel épített autók bemutatója.
A szervezők több száz érdeklődőt várnak a rendszergazdák részére szervezett fórumra, akik pedig leginkább játszani szeretnek a számítógéppel, részesei lehetnek egy Guinness-rekord felállításának: a WindowsIS utolsó napján egyszerre hatvannégy számítógépen küzdenek majd egymás ellen a játékprogramok megszállottai, a cybertéri küzdelemhez az Elender biztosítja az internetelérést.
A programkínálatról aktuális információk a címen olvashatók, de az Internetto önálló rovatában is megtalálható a naprakész ajánlat.
Kapcsolódó cikkek
- A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság reagálása a vádakra
- Befejeződött a Microsoft WTW ’07 .NET Fejlesztői Versenye
- A Grepton lett a tudásba legtöbbet invesztáló nagyvállalati Microsoft partner 2007-ben
- Ismét az ABESSE a legkompetensebb Microsoft partner
- Letölthető az MS-Office 2003 SP3
- Fejlessz, vagy csak szavazz a leghasznosabb Gadget-re!
- Mégsem támogatja az MSZT a OpenXML ISO-szabványosítási folyamatát
- Microsoft program a digitális írástudásért
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.