A 2003-ban legjobb, magyar infokommunikációs projektmenedzser kerestetik
2004. január 30-ig lehet pályázni az Év menedzsere díjra
A díjat a Fórum szervező bizottságából alakult
zsűri adományozza a pályázatban kiírt bírálati szempontok alapján. A
szervezőbizottság elnöke, dr. Prónay Gábor vezette zsűriben, az
infokommunikáció meghatározó vállalatainak menedzserei mellett, egyetemi
professzorok és államigazgatási intézmények vezetői, valamint a szervezésben
segítséget nyújtó szakmai szervezetek (FŐVOSZ, IVSZ, PMI Hungary, PMSZ)
képviselői vesznek részt.
Az először 2001-ben kiírt pályázatot Deményné
Kertész Krisztina (BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal hivatalvezető
helyettese) nyerte az országos Okmányiroda Projekt vezetéséért. A projekt az
okmányrendszer (személyazonosító, vállalkozói engedély, forgalmi- és vezetői
engedély, gépjármű felelősségbiztosítás, stb.) korszerűsítésével párhuzamosan
279 okmányiroda felállítását végezte el (hálózati infrastruktúrával,
önkormányzati dolgozók kiképzésével). A projekt sikeresen befejeződött és azóta
is zavartalanul működik az állampolgárok korszerű okmányokkal való ellátása
(évi 7 millió okmány készítése, 10-12 millió ügyfél kiszolgálása).
2002-ben Wittmann György tanácsadó - az OTP Bank
és az OTP szlovák bankjának (Banka Slovensko) IT rendszerét integráló projekt
sikeres vezetésével - nyerte el a díjat. A projekt 5 hónapja alatt elvégzett
jelentős fejlesztések eredményeképpen valósult meg a szlovák banknak az OTP
bankcsoportba történő integrálása (munkafolyamat átszervezéssel, szervezeti
átalakításokkal, biztonságot növelő működési eljárás rendek, szabályzatok
bevezetésével, támogató alkalmazások integrálásával, új banki szolgáltatások
bevezetésével.)
A mindenkori díjazottak felkérést kapnak a PM
Fórum nyitó előadásának megtartására, ahol is kifejthetik a
projektmenedzsmentről vallott nézeteiket a mintegy száz vállalat több mint 200
szakembere előtt. A díj átadására minden alkalommal a Fórum zárófogadásán kerül
sor.
A pályázat részletes követelményei a HTE WEB
oldalán (www.hte.hu ) tekinthetők meg. A
pályázatok leadási határideje : 2004. január 30. Eredményhirdetésre a 7.
Távközlési és Informatikai Projekt menedzsment Fórumon 2004. április 22-én
kerül sor a Margitszigeti Thermal Hotelben.
Kapcsolódó cikkek
- Ericsson-díj 2007: kilencedik alkalommal díjazzák a pedagógusokat
- Best of Interop díjat nyert a Novell ZENworks Linux Management
- Magyarország új példaképei
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kmetty József és Csiszér Béla az idei Gyurós-díjasok
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- Ismét magyar tag a legnagyobb európai infokommunikációs szövetség elnökségében
- Kelemen László lett az "Év információbiztonsági újságírója"
- Új vezető az IVSZ élén
- Tizedik alkalommal lehet pályázni az IVSZ Gyurós Tibor-díjára
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.