UPC Direct előfizetők: több mint százezren
A
százezredik előfizetőt, Radobiczki
Ferencet és családját a jeles alkalomból Joe
Zuravle, a UPC Magyarország vezérigazgatója köszöntötte a szolgáltató budapesti
székházában. A kétezernél kisebb lélekszámú, Komárom-Esztergom megyei Tardos
községben élő szerencsés családot a UPC Direct egy százezer forint értékű
nagyképernyős televíziókészülékkel ajándékozta meg.
A
vezérigazgató ezt a fordulópontot úgy értékelte: "Ez a fejlemény is azt
igazolja, hogy a UPC Direct nem csupán érdekes új távlatokat teremtett több
mint három évvel ezelőtt, hanem azóta szerves részévé is vált az egyre
változatosabb magyarországi sokcsatornás televíziózásnak. Az ország területén
bárhol, bárki számára elérhető UPC Direct lehetővé tette, hogy a sokat
hangoztatott "digitális holnap" már ma is valósággá váljon a hétköznapokban, és
jelen legyen bármely otthonban is. A digitális műholdas szolgáltatás iránti
komoly érdeklődés is bizonyítja a merőben újszerű technológiák és minőségi
szolgáltatások létjogosultságát a hazai televíziózásban."
Tervei
szerint a UPC Direct jövőre is további fejlesztéseket, újításokat hajt végre a
szolgáltatás színvonalának folyamatos emelése érdekében és tovább bővíti a
digitális műholdas szolgáltatással jelenleg elérhető 20 - teljesen vagy részben
- magyar nyelvű tévécsatorna számát.
Kapcsolódó cikkek
- 2009-től digitális átállás, döntött az Országgyűlés
- Hardverfejlesztésbe kezdett a DivX
- Digitális tévézés notebookon - a belső tunerkártya előnyei
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Mobil tévézésben még elsők lehetünk
- Digitális híradó az Alföld TV-n
- Idén a UPC a legjobb sávszélesség-bővítő
- MTE- kerekasztal az audiovizuális média-szolgáltatási irányelvről
- Digitális rádiózás és a televíziózás 2012-től
- Jövő tavasszal indulhat a digitális átállás
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.