HP siker a Sulinet Expressz programban

A program féléves értékelése a HP Magyarország szemszögéből

forrás Prim Online, 2004. január 29. 18:32
A Sulinet Expressz program keretében a HP Magyarország 2003 júliusa óta kínálja számítástechnikai termékeit. A program első két hónapjának eredményei azt mutatták, nem olyan mértékű az érdeklődés a Sulinet Expressz logóval ellátott termékek iránt, mint ahogy várható volt. A nagy áttörés augusztusban történt meg, amikor hirtelen felfutott a termékek iránti kereslet. 2003 év végére aztán minden elképzelést felülmúltak az eladási adatok: összesen bruttó 22,6 milliárd forintért értékesítettek Sulinet Expresszes eszközöket, ennek negyed része konfiguráció, közel 50% pedig egyedi termék eladásából származik.

Az induláskor minden szereplő, köztük a HP is optimistán várta az eseményeket. Piaci tapasztalatain és a vásárlási szokások terén szerzett ismeretei révén széles kínálati portfolióval készült. Utólag beigazolódott körültekintése, ezért is tudott mindenki másnál kelendőbb termékekkel előállni. Így nem meglepő, hogy HP részére biztató eredményeket hozott a Sulinet Expressz program. A vállalat a program fél évvel ezelőtti indulása óta több mint 25 ezer digitális fényképezőgépet, ötezer többfunkciós készüléket (all-in-one), 8500 lapolvasót, 20 ezer tintasugaras nyomtatót (ebből 85% fotóminőségű) és ötezer lézernyomtatót értékesített.

Összességében elmondható, hogy bár a program az eredeti elképzeléstől eltérően némileg másképp alakult, jelentősen dinamizálta a hazai informatikai piac fogyasztói szegmensét. A HP Magyarország számára sikeres volt a Sulinet Expressz, de szintén a tervezettől eltérő termékösszetétellel. Fontos kiemelni, hogy a HP évekkel ezelőtt megkezdett fogyasztói piaci térhódítása a program révén felgyorsult és a piaci szegmensben továbbra is megtartotta meghatározó szerepét.

A tapasztalatok és eredmények összegzése után a HP Magyarország 2004-ben nagyobb hangsúlyt fektet a többfunkciós készülékekre, az asztali PC-k helyett a noteszgépekre és a kézi számítógépekre. Továbbá olyan megoldáscsomagokat és szoftvereket kínál a felhasználók számára, melyek segítségével könnyebben hozzájuthatnak akár a magasabb áron kínált eszközökhöz is. A vállalat konszolidálja a Sulinet Expressz programban résztvevő elárusító helyeinek számát, de tovább támogatja az online értékesítést, mely a vásárlás megkönnyítését szolgálja a jövőben.

A HP 2004. február 16-ig tartó akciójával azon felhasználóknak szeretne kedvezni, akik még nem használták ki a program kínálta előnyöket. Az akcióban HP Photosmart 433, 435 és 635 sorozatú digitális fényképezőgépeket kínál, a nagyobb megapixeles változatokat, mint a HP Photosmart 735, 935, 945-ös készülékeket pedig március 6-ig lehet megvenni az értékesítési helyeken.

Kulcsszavak: Sulinet HPQ-hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36