A Cesky Telecom veszteségbe fordult
A pénzforgalmi többlet (EBITDA) öt év óta a legalacsonyabbra, 23,8 milliárdra esett, az előző évi 26,15 milliárd koronáról. Elemzők 24,1 milliárdra számítottak.
Az árbevétel 2,6 százalékkal 51,5 milliárd koronára csökkent.
Az eredmény csökkenése ellenére elemzők azt várják, hogy a társaság beváltja korábbi ígéretét, és a leírások nélkül számolt nettó eredmény 50-70 százalékát kifizeti osztalékként. A cseh társaságnál csütörtökön meg is erősítették, hogy a veszteség nem akadályozza az osztalékfizetést a korábbi évek nyereségtartalékából.
A cseh kormány január elején döntött arról, hogy ismét megpróbálja értékesíteni a vállalat 51 százalékát.
A Cesky Telecom többségi részesedését a kormány 2002-ben egyszer már megpróbálta eladni, a Deutsche Bank 1,8 milliárd eurót ajánlott akkor az 51 százalékért, amit azonban az eladó kevesellt, és emiatt félbeszakadtak a privatizációs tárgyalások.
Május végéig választják ki azt a céget, amely segít lebonyolítani a magánosítást, és amely egyebek között javaslatot tesz arra, hogy a privatizációnak milyen formáját válassza a kormány.
A kormány elsősorban stratégiai befektetőnek akarja eladni a Cesky Telekom 51 százalékát, de nem zárja ki a tőzsdén való értékesítést vagy az intézményi befektetőnek való eladást sem.
Csütörtök délután a Cesky Telecom árfolyama 306,30 korona volt a prágai értéktőzsdén, 0,49 százalékkal olcsóbb a szerdai zárónál.
Kapcsolódó cikkek
- Az elemzői várakozásoknál jobban nőtt az első negyedben a Cesky Telecom
- Az S&P leértékelte a Cesky Telecomot
- Cesky Telekom - 23 százalékos profitcsökkenés
- A spanyol Telefónica a cseh mobilpiac első számú szereplőjévé vált
- EU-jóváhagyás a Cesky Telecom-Telefonica ügyletre
- A Cesky Telecom eladása a vártnál több pénzt hozhat
- A cseh kormányválság veszélyezteti a Cesky Telecom privatizációját
- Nyereségbe fordult a Cesky Telecom mérlege tavaly
- Három magas ajánlat a Cesky Telecomra
- 10 lehetséges ajánlattevő a Cesky Telecom 51,1 százalékára
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.