A Kodak 10 szabadalomsértésért perli a Sony Ericssont

Hûvös Imre, 2004. március 10. 09:56
A rochesteri szövetségi bírósághoz beadott kereset szerint a Sony Ericsson a Kodak 10 szabadalmát sértette meg. A felsorolt 10 között van például egy "képkompressziót és digitális tárolást használó elektronikus fényképezőgép" nevű.

A Kodak, a fotófilmekben vezető cég, tavaly élesen irányt váltott fényképezőgép-ügyben. Bár már korábban is gyártott digitális fényképezőgépeket, de ekkor döntött úgy, hogy felhagy az analóg fényképezőgépek gyártásával és forgalmazásával az iparilag fejlett országokban, és minden erejét megfeszíti, hogy jelentős piaci részesedést szerezzen a digitális fényképezőgépek piacán. Ebben a műfajban az első szabadalmát 1991-ben adta be és 2003-ból származik az utolsó, amelyik egy nyomtatásra szánt digitális képet rögzítő és válogató eszközről szól.

A vélelmezett szabadalomsértésről már 3 éve folynak a háttérben a tárgyalások a két cég között. A Kodak szerint azért fordultak bírósághoz, mert nem látnak már reményt a megegyezésre.

A Sony szóvivője nem nyilatkozik, amíg meg nem ismerte a peranyagot.

Kulcsszavak: Sony Ericsson jog Kodak

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52