Új weblapot nyit a Microsoft kisvállalkozásoknak

Hûvös Imre, 2004. március 24. 18:32
A Small Business Center portál kereskedelmi és marketing szoftvereszközöket, tanácsadást, cégre szóló információt és az ilyen célú viszonteladók elérését fogja kínálni. Az új portált először 10 országban indítják, majd hamarosan kiterjesztik 30 országra.
A cégnek már létezett egy helyi, 5-től néhány tucat alkalmazottat alkalmazó vállalatokat támogató online helyi szolgáltatása bCentral néven, de soha nem volt világos ennek a stratégiai elhelyezkedése a cégben. A fordulatot az hozta meg, hogy 2,4 milliárd dollárért megvettek két kisvállalkozói szoftverkészítő céget, a Great Plainst és a Navisiont.

Az új nyilatkozatok szerint azt tervezik, az évtized végéig ezt az üzletágat olyannyira felfuttatják, hogy elérik vele a 10 milliárd dolláros bevételt. Az új hullám jegyében már megjelent a kisvállalkozásokra szabott felhasználói kapcsolatok (CRM) szoftver és egy olyan szerverváltozat, amelyik a kisvállalkozásoknak is lehetővé teszi, hogy helyi hálózatot alakítsanak ki levelezésre, fájlmegosztásra és adatcserére.
Kulcsszavak: CRM Microsoft

eMAG: Elérhető az ingyenes kiszállítást és exkluzív kedvezményeket kínáló előfizetéses szolgáltatás

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 21:18

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

Új magyar fejlesztésű AI szoftver írja át a nemzetközi üzleti világot a vendéglátóiparban

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 20:19

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17