A Systems Union MIS üzleti intelligencia megoldása az LLP-től
Az MIS rendszer a számadatok átláthatósága
mellett a tervezési idő csökkentésében is nagy szerepet játszik: egy KPMG
tanulmány szerint ugyanis a menedzsment idejének 20-30%-át fordítja tervezési
feladatok elvégzésére; egy kb. 1 millió dollár forgalmú cég átlagosan 25
munkanapot fordít cége tervezési és elemzési folyamataira; az éves költségvetés
elkészítése pedig mintegy 4-5 hónapot vesz igénybe. Az eredmények alakulása
alapján viszont a cég menedzsmentjének már csak 20%-a változtat a költségvetési
terveken. Felmérések bizonyítják, hogy megfelelő eszközök nélkül a vezetők vagy
alulbecsülik a költségvetést, vagy teljesíthetetlennek ítélik meg. Az MIS megoldás
csökkenti a tervezésre fordított időt és ezáltal csökkenti a cég költségeit is.
Az LLP már több mint 10 éve foglalkozik üzleti
és pénzügyi megoldások bevezetésével, többek között a SunSystems vállalatirányítási
rendszerrel, és az azt fejlesztő angliai Systems Unionnal is már több éve áll
partneri viszonyban. A Systems Union 2003. decemberében vásárolta fel az
ígéretes üzleti intelligencia megoldásokat fejlesztő német MIS AG-t. A
tranzakció során a Systems Union 93,5%-os résztulajdont szerzett a cégből,
mintegy 31,88 millió euróért. Az LLP Csoport, amely már évek óta a Systems
Union egyik meghatározó partnere Kelet- és Közép-Európában, néhány héttel
ezelőtt kapott lehetőséget arra, hogy viszonteladóként és tanácsadóként az ERP-független
MIS megoldásokat is képviselje a térségben.
Noha az LLP Csoport központja Prágában
található, a vállalat budapesti irodája az MIS megoldást illetően most
különleges szerepet kapott, hiszen az elmúlt néhány évben a magyar tanácsadók
dolgoztak a legtöbbet (több mint 11000 munkaórát!) multinacionális cégek üzleti
és pénzügyi bevezetésein. Az MIS termékekkel is a magyar tanácsadók
ismerkedhettek meg először, tudásukat folyamatosan adják tovább a többi iroda
dolgozóinak, és egyfajta koordinációs szerepet is felvállaltak.
Néhány lehetőség, amelyben az MIS megoldás
segítheti a nagyvállalatokat:
* Az ERP megoldások által nyújtott kétdimenziós
elemzésekkel ellentétben az üzleti intelligencia megoldás már többdimenziós összefüggéseket
vizsgál.
* Szerteágazó lekérdezési technikák és a rendszerbe épített statisztikai elemzési módszertanok segítségével a különböző helyeken tárolt adatok halmazából gyűjtenek információkat.
* Az információk elmentése után egyetlen gombnyomással adható utasítás a szoftver számára, hogy azokat prezentációkészítő, táblázatkezelő vagy szövegszerkesztő programba illesztve készítsen automatikus, a vezetőség
elé tehető átlátható és pontos jelentést.
* A vállalatok által forgalmazott különböző termékeket, az egyes osztályokat, vagy akár leányvállalatok adatait pókhálószerű megjelenítési technika révén teszi átláthatóvá, segítve a felhasználókat az üzleti problémákra való koncentrálásban.
* A rendszer nem csak az ERP megoldásban
tárolt folyamatorientált adatok elemzésére képes, hanem lehetőséget nyújt külső
adatforrásokat igénybe véve (például piackutatás, benchmarking, stb.) megjeleníteni
az összefüggéseket.
Az OLAP technológiát alapul véve különféle
adatforrásokból - Excel, text fájlok, adattárházak, stb. - képes az adatokat
feldolgozni. Támogatja a különféle környezeti, technológiai komponensek
használatát is. A rendszer bevezetését lerövidíti, valamint egyszerűvé teszi,
mert előre definiált üzletmenet "megoldásokat" tartalmaz, előre
definiált mutatók segítségével. Segítőkész varázslók támogatásával a
többdimenziós adatkockákból könnyen létrehozhatók olyan jelentések, amelyek az
egyébként nehezen értelmezhető adatokból átlátható információt szolgáltatnak.
Beépített sablonok segítenek a gyors jelentéskészítésben, és az MIS AG
szabadalmaztatott "HyperBlock" technológiájának használatával a
jelentések folyamatosan friss adatokból dolgozhatnak. Hardverigénye illeszkedik
a manapság általánosan elterjedt számítógépes környezethez.
Kapcsolódó cikkek
- Az Accenture-t építi a Vodafone integrált vállalatirányítási rendszerét
- Termelésirányítás Pályázati forrásból
- 6 ország, 90 cég: XAPT szerződés Microsoft Dynamics AX-re
- Számadó újdonságok: virtuális könyvelő és menedzsmentrendszerek
- Az Oracle megkezdi az Oracle E-Business Suite 12. verziójának forgalmazását
- Kereskedelmi banki ügyvitel Microsoft Dynamics AX-en
- Tízmilliós LIBRA Szoftver támogatás a Gödöllői Királyi Kastélynak
- RIS: az elsĹ JD Edwards outsourcing szolgĂĄltatĂł MagyarorszĂĄgon
- Oracle: központban az üzletmenet globális kezelése
- IV. SZÁMADÓ Nap: A menedzsment támogatása információval és informatikával
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.