BankNet - tavaly 3 millió dollár bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2004. április 21. 08:55
Az üzleti kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó BankNet Kft. az elmúlt évben 3 millió dollár árbevételt ért el, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi összeggel - közölte Losonczi Ferenc, a társaság értékesítési igazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Losonczi Ferenc kifejtette: jóllehet, a társaság évről évre bővíti szolgáltatásait, ebben a piaci szegmensben folyamatos árcsökkenés tapasztalható, ezért a BankNet sem tudja lényegesen növelni a bevételeit. Példaként a műholdas üzletágat említette meg, ahol drasztikus árcsökkenés ment végbe. Ezen túlmenően Losonczi Ferenc elmondta azt is, hogy a gazdasági recesszió, illetve a távközlési szektor gyengélkedése szintén rányomja a bélyegét az üzletmenetre.

A BankNet árbevételének legnagyobb része, több mint 1,7 millió dollár a multinacionális cégeknek és nemzetközi kapcsolatrendszerben működő szervezeteknek nyújtott kommunikációs szolgáltatásokból származik. A társaságnak a műholdas szolgáltatásokból mintegy 800 millió dollár bevétele származik, a fennmaradó rész pedig egyéb kommunikációs szolgáltatások, például magánhálózati rendszerek működtetése és internet protokol-szolgáltatások teszik ki.

Az értékesítési igazgató elmondta, hogy a BankNet a legnagyobb banki és vállalatközi pénzügyi tranzakciós folyamatokat lebonyolító globális rendszer (SWIFT) magyarországi működtetője. Hozzátette: az ilyen ügyfelek mintegy 85 százaléka a BankNet által üzemeltetett infrastruktúrán keresztül végzi átutalásait.

A BankNet 1994-ben műholdas kommunikáció lebonyolítására jött létre, majd ,96-ban csatlakozott az amerikai székhelyű zárt internet protokol alapú hálózatokat világszerte működtető Infonethez.

Losonczi Ferenc elmondta, hogy a partneri kapcsolat révén több banknak, multinacionális cégnek és multinacionális intézménynek, szervezetnek nyújtanak szolgáltatást nyolc országban. Kérdésekre válaszolva az értékesítési igazgató elmondta, hogy a BankNet Kft. egy szakmai befektető, az írországi Consolidated Communications Corporation Plc. százszázalékos tulajdonában van. Közölte: a BanNet székhelye Budapesten a Központi Fizikai Kutatóintézet egyik nagybiztonságú telephelyén van.

Kulcsszavak: BankNet +céginfo bankszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50