Magasabb a vártnál a KPN profitja
A társaság adózott eredménye 2004 első
negyedévében 375 millió euró lett; a tavalyi időszak eredménye, amely hatalmas
egyszeri tételeket is tartalmazott, 770 millió euró volt, az elemzők most 239 millió
euróra számítottak. A KPN bevétele 0,4 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos
időszakához képest: 2,983 milliárd euró lett.
A KPN februárban tett sikertelen kísérletet a
brit mmO2 mobilszolgáltató megvásárlására, bejelentette, hogy jelenleg nincsenek
egyesülési tervei. Ez lehűtötte azokat a reményeket, hogy hamarosan újabb
ajánlatot tesznek a cég megszerzésére. A felvásárlás célja a KPN német
mobiltársaságának, az E-Plusnak a megtámogatása lett volna, hiszen az nagy
harcban áll Európa legnagyobb piacán a piacvezetőkkel, a Deutsche Telekom
T-Mobile-jával és a Vodafone-nal.
A KPN nettó adóssága a negyedév végén 7,9
milliárd euró volt. A csökkenés látványos, mert decemberben még 8,3 miliárd
euró, egy évvel ezelőtt pedig 11,2 milliárd euró terhelte a céget.
A KPN árfolyama a hétfői kereskedés kezdetén
2,15 százalékkal, 5,91 euróra csökkent - követve egyébként az ágazati index
mozgását. A KPN részvényei idén hét százalékkal drágultak, ám európai versenytársainak
mintegy 20 százalékkal lett magasabb az ára: a befektetők attól tartanak, hogy
a cég nem tesz eleget a mobilágazat továbbépítéséért.
Kapcsolódó cikkek
- A KPN tavalyi éve: csökkent a profit
- A KPN harmadik negyedéve: a vártnál kevésbé csökkent a profit
- Cáfolják a 20 milliárd eurós Telefónica-KPN fúziót
- A KPN bekebelezi a Telfortot
- A KPN első negyedéve: csökkent a profit a verseny miatt
- 450 ezer eurós bírság a holland KPN-nek
- A KPN már nem érdeklődik a lengyel mobilpiac iránt
- KPN: Az eredmény nőtt, a bevétel csökkent
- A vártnál nagyobb nyereség a KPN-nél
- A KPN újabb részvény-visszavásárlást hirdetett
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.