A Yahoo eladja részesedését a Google-ban
A
Yahoo illetékese több száz millió dollárra becsülte a Google-ban tartott
tulajdonrészesedését, de az eladás pontos időpontját nem nevezte meg. A Yahoo
most lejárt négyéves megállapodásának a keretében 10 millió dollárt fektetett a
Google-ba, amely különböző szolgáltatásokat nyújtott a cégnek. A Google a múlt
hónap végén jelentette be, hogy tőzsdére megy, mintegy 2,7 milliárd dollárnyi értékben
bocsát ki részvényeket. A cég három éve zárt először adózott eredménnyel, ami
azóta folyamatosan nő. Tavalyi bevétele 961,9 millió dollárra bővült az előző
évi 347,8 millió dollárról. Adózott eredménye 2003-ban 105,6 millió dollárt
tett ki a 2002. évi 99,7 millió dollár után.
A
március 31-én záródott idei első negyedévi bevétele 389,6 millió dollárra nőtt
az egy évvel korábbi 178,9 millióról. Ugyanezen időszak alatt az adózott
eredménye 25,8 millió dollárról 64 millió dollárra emelkedett. Tavalyi éves
bevételének 95 százaléka reklámokból származott, az idei első három hónapban ez
az arány 96 százalékot tett ki. A Google 2004. március 31-én 1907 embert
foglalkoztatott teljes munkaidőben.
Pénteken
a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq indexben a Yahoo árfolyama 13 centtel
26,97 dollárra mérséklődött.
Kapcsolódó cikkek
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Fontos sportoldalt vett a Yahoo az új elnök vezetésével
- Változások várhatók a Yahoo igazgatótanácsában is
- Bezöldült a Google
- Murdoch eladná a Myspace-t a Yahoonak: 12 milliárd dolláros üzlet
- Távozik a Yahoo elnöke
- Biztonságtechnikai céget vásárolt a Google
- Trösztellenes bizottság vizsgálja a Google-Doubleclick összeolvadást
- A Microsoft mégsem akarja megvenni a Yahoo-t
- A Yahoo is online reklámcéget vesz
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.