Júniusban írják ki a Telekom Montenegro pályázatát

MTI Sajtóadatbank, 2004. május 25. 10:24
Júniusban írják ki a pályázatot a montenegrói távközlési vállalat, a Telekom Montenegro többségi állami tulajdonának eladására. Eddig a Matáv Rt. A legkomolyabb érdeklődő.
A pályázati kiírásban a Telekom Montenegro két leányvállalata: a Monet mobiltelefon-szolgáltató és az Internet Montenegro internetszolgáltató is szerepel majd, mindhárom vállalatból közel 60 százalékos állami tulajdonrészt adnak el - mondta Zoran Sekulic, a montenegrói távközlési ügynökség igazgatója hétfőn az MTI-nek. A fennmaradó 40 százalék a vállalat dolgozói, a polgárok, illetve úgynevezett privatizációs alapok birtokában van.

A Telekom Montenegrónak 200 ezer vezetékestelefon-előfizetője van, a Monetnek - amely a montenegrói piac 60 százalékát fedi le - 180 ezer előfizetője van, az internetes leányvállalat szolgáltatásait 35 ezren használják a közel 620 ezres lakosú
köztársaságban. A távközlési ügynökség igazgatója 200-300 millió euróra becsüli a három cég összértékét.

Sekulic megerősítette, hogy a Matáv képviselői már két ízben jártak Podgoricában, de nemcsak a Telekomot keresték fel, hanem tárgyaltak mindenkivel Montenegróban, aki fontos lehet a távközlési ágazatban, illetve a privatizációs döntések meghozatalában. A tárgyalásokon részt vett a macedóniai MakTel képviselője is - a macedón távközlési cég többségi tulajdonosa a Matáv.

- Az érdeklődés fokából és a feltett kérdésekből ítélve elmondhatom, hogy a Matáv a legkomolyabb érdeklődő a Telekom Montenegro és leányvállalatai iránt - mondta Sekulic.

A Matávon kívül vélhetően még három-négy külföldi cég fog pályázni a Telekom Montenegróra. Ezügyben járt már Podgoricában a szlovén távközlési vállalat üzletembereiből és kormányilletékesekből álló küldöttség, illetve érdeklődött az orosz távközlési vállalat is.

A Sekulic által vezetett ügynökség szabályozza az összes montenegrói távközlési vállalat munkáját. A távközlési piacon "az egyenlőség elvének" kell érvényesülnie, és az ügynökség éppen ezért szorgalmazza az ágazat cégeinek magánkézbe adását - mondta Sekulic, aki szerint mindenképpen előnyös lenne, ha a Matáv venné meg a Telekom Montenegro többségi tulajdonrészét, már csak azért is, mert a magyar cégben többsége van a Deutsche Telekomnak.

A távközlési ügynökség igazgatója úgy látja, hogy a magyar vállalatnak stratégiai céljai vannak a térségben. Mivel a Matáv már többségi tulajdont szerzett a macedón telefontársaságban, és "a legkomolyabb érdeklődő" a Telekom Montenegro iránt, kézenfekvő és gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy hasonló érdeklődést fog mutatni a Telekom Srbija megvétele iránt is - vélte Sekulic.

Az MTI belgrádi értesülései szerint a szerb távközlési vállalat eladására egyhamar nem kerül sor.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36