Erősít az üzleti szoftverek piacán a Microsoft
MTI Sajtóadatbank, 2004. július 13. 10:07
A német SAP meghiúsult átvételét követően a Microsoft fokozza
erőfeszítéseit az üzleti szoftverek fejlesztése terén. Az elkövetkező
évben 850 millió dollárt (685 millió euró)szándékozik fordítani
kutatási-fejlesztési, valamint a Microsoft Business Solutions
értékesítési programjainak a finanszírozására.
Június elején az Oracle ellen a PeopleSoft tervezett átvétele ügyében indított kartelleljárás keretében váratlanul kiderült, hogy Bill Gates 2003 őszén kísérletet tett a német SAP bekebelezésére. Hosszadalmas tárgyalásokat követően az idei év elején mindkét fél
lezárta az ügy aktáit.
A Microsoft Business Solutions (MBS) elnöke, Dough Burgum elismeri, hogy az MBS jelenleg veszteséggel dolgozik. "A dán Navison 2002-es átvételekor magasan jövedelmező volt. Ugyanez igaz az egy évvel korábban megvásárolt amerikai Great Plains szoftverfejlesztőre is." A Microsoft azonban nem elégedett meg a cégek további működtetésével. "Bővítettük termékpalettájukat és működésük földrajzi hatókörét. Mindez pénzbe került" - jelentette ki az elnök. Bízik azonban abban, hogy cége a 2005-ös pénzügyi évet nyereséggel zárja.
"Célunk a vezető szerep kivívása az üzleti szoftverek fejlesztésében, mégpedig a kis- és középvállalkozások piaci szegmensében" - jelentette ki Burgum.

Kapcsolódó cikkek
- Kritikus fontosságú Windows-, Office-, Excel-javítások érkeznek
- Megjelent Microsoft Natural Ergonomic Desktop 7000
- Az SAP beismerte, hogy leányvállalata jogtalanul szerzett információkat az Oracle-től
- Microsoft IT a 2008-as pekingi olimpián
- A cégvezetők 87 százaléka rosszul méri fel az IT-kockázatokat
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
- Microsoft Update-nek álcázott trójai
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Készül a Google-barát Vista SP1
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59