DOCedu - ADM Képzési Program 2004/2005
A korábbi DOCedu egyik résztvevője, Adamcsik János, a Gábor Dénes Főiskola oktatója maga is ezzel a területtel foglalkozik. Véleménye szerint bár nagy az igény a piacon, a jogszabályok hézagossága miatt változatos megoldások születnek. "A tréningen kiváló összefoglalót hallottunk a jelenlegi törvényi szabályozásról és betekintést kaptunk az ADM megoldásaiba, az elektronikus dokumentáció menedzsment alapjaiba. Jó volt megismerni egy ezen a területen tevékenykedő, széleskörű tapasztalattal rendelkező cég álláspontját is."
Az oktató szerint egy ilyen tanfolyam mindenkinek hasznos, aki elhatározta, hogy iratkezelését a vonatkozó előírásoknak megfelelővé akarja tenni, vagy elektronikus alapokra akarja helyezni. Mielőtt azonban döntenének, hogy melyik rendszert válasszák - javasolja Adamcsik János - ismerjék meg a jogszabályi kereteket, erre ez a tréning tökéletesen megfelelő. "A Gábor Dénes Főiskolán ugyan van irodaautomatizálás tantárgy, de az áttekintő jellegű, és ehhez a tréninghez képest csak alapokat ad."
A piaci jelzések értékelése során az ADM arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen irányú képzésekre van kereslet, ezért szeptembertől újabb tanfolyamokat indít a következő három témakörben: "Az iratkezelésről" - a tervezett törvényi változások tükrében, "Adatvédelem és adatbiztonság a gyakorlatban", és "Dokumentum Menedzsment" szakmai napok címmel.
Az iratkezelésről szóló kétnapos tanfolyam célja, hogy a különböző szervezetek hatékonyabban tudják iratkezelési folyamataikat kialakítani. Segítséget nyújt a kötelezően előírt Iratkezelési szabályzatuk elkészítéséhez, tanácsokat ad a korszerű irattár kialakításához, valamint bemutatja az elektronikus iratkezelés gyakorlati megvalósítását egy-egy esettanulmányon keresztül. A program során dr. Szegőfi Anna Mária főlevéltáros, főtanácsos (Budapest Főváros Levéltára) is kétrészes előadást tart, az iratkezelés levéltári ellenőrzésének módjáról, és a vállalatok iratkezelésének szakmai követelményrendszeréről.
Az adatvédelemmel foglalkozó tanfolyamon az adatvédelmi törvényről, annak előírásairól és értelmezéséről (adatvédelmi szabályzat, -nyilvántartás, az adatvédelmi felelős feladata stb.), valamint az adatvédelem és az adatbiztonság gyakorlati megvalósítása során jelentkező feladatokról, problémákról, megoldási lehetőségekről esik szó. Gulyás Csaba, az Országgyűlés Adatvédelmi Biztosának vezető főtanácsadójának közreműködésével színes, sokrétű szakmai napon vehetnek részt a jelentkezők.
A dokumentum-menedzsment program keretében az elektronikus dokumentumok menedzsment módszereiről és eszközeiről esik majd szó. Az előadásokat követő workshop-jellegű bemutatón az ADM által fejlesztett ORCHI Digitális Iroda szoftvert és kapcsolódó megoldásokat mutatnak be.
Kapcsolódó cikkek
- Új kurzusokkal bővül a Cisco Hálózati Akadémia képzési portfóliója
- Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
- Három osztállyal indul ősztől az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI
- ELO Digital dokumentumkezelő programrendszerek a magyar piacon
- A Google az adatvédelem ellensége
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.