A vártnál jobb a TeliaSonera harmadik negyedévi eredménye
A cég bevételei a harmadik negyedben 20,65 milliárd koronára nőttek - 20,5 milliárd koronás elemzői várakozás mellett - az egy évvel korábbi 20,09 milliárd koronáról.
Az adózott eredmény 4,32 milliárd korona lett, mintegy 2,5-szeresen meghaladva a tavalyi harmadik negyed 1,79 milliárd koronáját.
Az első kilenc hónapban ezzel 10,873 milliárd svéd koronára nőtt az adózott eredmény az egy évvel azelőtti 4,975 milliárdhoz képest. Az adó előtti eredmény 16,369 milliárd koronára nőtt 9,246 milliérdról, az üzemi eredmény 17,493 milliárd koronára gyarapodott 9,758 milliárdról, a bevétel 61,184 milliárd koronára bővült 60,718 milliárdról.
A cég közlése szerint a negyedik negyedév eredményességben hasonló lesz a tavalyi negyedik negyedhez. Ugyanakkor az eredményismertetéskor nem tettek említést a korábban már bejelentett költségcsökkentési program konkrét részleteiről. Bejelentették viszont, hogy a cég jövőre 10 milliárd korona értékben részvény-visszavásárlást hajt végre.
A távközlési vállalat 2002-ben jött létre a svéd és a finn távközlési monopóliumok egyesülésével. A TeliaSonera piaca, a svéd és a finn távközlési piac a nemzetközi átlagot meghaladó telítettségű és éles konkurenciaharc jellemzi, különösen a vezetékes
távközlésben.
A cég tavaly egész évben 9,08 milliárd svéd korona adózott eredményt ért el a 2002-es 8,067 milliárdos veszteség helyett. Forgalma 81,772 milliárd svéd koronára nőtt 80,979 milliárdról.
A TeliaSonera az idén magas növekedési ütemet jelez előre a mobiltávközlési piacon, csökkenést a vezetékes távközlési piacon, valamint erőteljes növekedést az internetszolgáltatások piacán. Belföldi piacát változatlanul kemény verseny jellemzi majd, amit a költségek ésszerűsítésével, csökkentésével kíván a konszern ellensúlyozni. A növekedést felvásárlásokkal is támogatni akarja, elsősorban a már meglévő orosz, török és balti érdekeltségeiben tartott részesedésének növelése által. A TeliaSonera emellett
európai felvásárlásokat is fontolgat.
A TeliaSonera szerda délelőtt 37,40 svéd korona volt a stockholmi értéktőzsdén, 1,90 százalékos erősödéssel, és 4,14 euró a helsinki értéktőzsdén, 5,1 százalékos drágulással.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple közzétette második negyedéves pénzügyi eredményét
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- F-Secure első negyedév: rekordszintű árbevétel és javuló jövedelmezőség
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- Az Infineon második üzleti negyedéve: ismét veszteség
- Negyedéves céljától elmaradt a TeliaSonera
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A vártnál kisebb veszteség az LG.Philipsnél
- A France Télécom tavalyi éve: 28 százalékkal csökkent a profit
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.