A lengyel kormány nem támogatja a jelenlegi EU szoftverszabadalmi tervezetet
Lengyelország támogatásának elvesztésével erősen kétségessé vált, hogy a tervezet valaha is törvényerőre emelkedhet. Májusban ugyan még úgy gondolták a lengyelek, hogy tartózkodnak a szavazás során (mivel nem lett volna elegendő szavazatuk ahhoz, hogy akkor befolyásolni tudják az eredményt), s a tavasz végén ennek köszönhetően az a kép alakult ki az országról, hogy csöndben támogatja a tervezetet. Nemrég azonban felülvizsgálták az egyes tagállamok által leadható szavazatok számát, aminek eredményeként Lengyelország már a mérleg nyelve lehetet.
Persze előfordulhat az is, hogy az eddig ellenző vagy éppen tartózkodó országok közül "gondolja meg" magát valamelyik, és a támogató nemzetek oldalára áll - ez esetben ismét fordulat következhet be, s újra a szoftverszabadalmakat támogatók kerülhetnek többségbe. Ez azonban a jelenlegi helyzet szerint nem túlságosan valószínű alternatíva, így már közel biztos, hogy a sokat vitatott törvénytervezet - legalábbis jelenlegi formájában - nem kerül adoptálásra.
Forrás: Netért
Kapcsolódó cikkek
- Az EU vizsgálja a filmstúdiók Blu-ray/HD DVD szerződéseit
- Az EU nagy büntetést szabott ki a Telefónica cégre
- Pornográf az európai YouTube?
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Az EU a YouTube-on keresztül informál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- A magyar EP-képviselő szerint a roaming-díjcsökkentéssel minden fogyasztó jól jár
- Június 30-án hatályba lép az uniós roamingrendelet
- Magyar IT-piac: 4,6 milliárd dolláros EU-többletforrás
- EU: 3 milliárd eurós program a nanoelektronikára
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.