Bíztató évet zár az Oki Systems (Magyarország) Kft.

Kovács Attila, 2004. december 16. 09:01
December 15-én sajtóebéden látta vendégül az újságírókat a nyomtatóiról ismert Oki Systems (Magyarország) Kft. Ezen Érdi Krausz Gábor, a ég ügyvezetője visszatekintett az áprilistól indult üzleti év eddigi történéseire, Weiler Árpád, az Oki értékesítési csatornáért felelős vezetője pedig a fontosabb eladási számadatokat ismertette.
Kiemelte, az outsourcing ebben az üzletágban is egyre erősödő tendenciát mutat, az Okinak máris két erőforrás-kihelyezési szerződése van, a CIB Bankkal, illetve a Budapest XIV. kerületi rendőrkapitánysággal. Az Oki egyik itteni célja a legrövidebb időn belül a saját erőből történő teljes nyomtató-üzemeltetés megvalósítása - mondta Érdi Krausz. Hozzátette: a cég másik fontos célja a környezet védelme, amelyet a festékkazetták visszavásárlásával kívánnak elősegíteni. Várhatóan 2005. januárjában új mono, tavasszal pedig új színes nyomtatók jelennek meg.

Az Oki a mono lapnyomtatók terén 2003-hoz képest idén 197,4 %-ra teljesítette eladásait, ezzel ebben a kategóriában -piaci részesedését 52%-kal növelve - a hazai piacon harmadik.

A színes lapnyomtatók terén a cég a 2003. évhez (100%) viszonyítva 262.7-ra teljesített, ezzel ebben a szegmensben negyedik. A 10 lap/perc, vagy annál nagyobb sebességű színes nyomtatók eladása terén az elmúlt évhez képest idén az eredmény mintegy 300 % , ami azt jelenti, hogy az Oki a piac 42%-át birtokolja, és ezzel piaci első helyezett.

Fontos újdonság a www.nyomtatoshop.hu készülőben lévő internetes áruház, amelyben csakis Oki nyomtatókat lehet - az Oki Sytems (Magyarország) Kft. partnercégeitől vásárolni.
Kulcsszavak: +céginfo printer OKI-hu

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55