A Matáv rálicitált a versenytársakra a montenegrói Telekomért folyó versenyben

MTI Sajtóadatbank, 2004. december 27. 10:09
A montenegrói média szerint a Matáv rálicitált a versenytársakra a montenegrói távközlési vállalat, a Telekom Montenegro (Telekom Crna Gora) megvételéért folyó versenyben.
A podgoricai Vijesti című napilap szerint a magyar vállalat nemcsak az állami részvényekre, hanem a kisrészvényesek kezében lévő papírokra is ajánlatot tett. Az 51 százalékos állami részvénypakettért 114 millió eurót ajánlott, és további 51 milliót a kisrészvényesek kezében lévő, 49 százaléknyi részvényért.

A Matav továbbá kötelezettséget vállalt arra, hogy öt éven belül 67 millió eurót fektet be a montenegrói távközlési cégbe. Más hírek szerint a Matáv 146 milliót ajánlott összesen az állami tulajdonrészért és befektetések gyanánt, illetve további 3,5 eurót kínált részvényenként a kisbefektetőknek.

A podgoricai média szerint a magyar cég ajánlatával rálicitált a többi ajánlattevőre, a szerbiai Telekom Srbijára, a szlovéniai Telekom Sloveniára, illetve az osztrák Mobilkomra.

Az ellenzéki Dan című napilap is úgy tudja, hogy valószínűleg a Matávot hozzák ki győztesnek, mert a legjobb ajánlatot tette. A lap szerint Podgoricában máris olyan hírek kaptak lábra, hogy a Matávnak volt "belső embere", s még mielőtt lejárt volna az ajánlattevési határidő, tudomást szerzett a többi ajánlatról.

A Dan úgy tudja, hogy a szerb vállalat 98 millió eurót ajánlott az állami tulajdoncsomagért. A lappal közölték a szerb cégnél, hogy a befektetések és a szociális program tekintetében a Telekom Srbija tette a legjobb ajánlatot, de a készpénzes ajánlat tekintetében lekörözték. A Dan úgy tudja, hogy a szerb vállalat ugyancsak 3,5 eurót ajánlott a dolgozók kezében lévő részvénycsomagra - ugyanannyit, mint a Matáv -, de ezzel együtt is csak a második legjobb ajánlatot tette.

A Belgrád-párti ellenzékhez húzó Dan szerint a szakadár montenegrói kormánynak sehogyan sem felelne meg, ha a jelenlegi politikai és gazdasági körülmények közepette - amikor a podgoricai hatalom egyre erőteljesebben követeli ismét a különválást Szerbiától (a tud. megj.) - szerb vállalat venné meg a legjobb montenegrói céget.

A Telekom Crna Gora vásárlóját két kritérium alapján választják ki: a pénzajánlat 75 pontot ér, illetve legfeljebb 25 pontot adnak az üzleti tervért és a szociális programért. A tenderbizottság várhatóan január közepén fogja rangsorolni az ajánlattevőket, a győztest az állami privatizációs tanács hirdeti ki.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36