A Sulinet Expressz 18 hónapját elemezte a miniszter

Kovács Attila, 2005. január 7. 16:31
"Sulinet Expressz, Sulinet Generáció 2003-2004" címmel tartott ma sajtótájékoztatót Magyar Bálint oktatási miniszter.
Felsorolta a 2003. nyarán indult Sulinet Expressz (SE) célkitűzéseit, értékelte az eredményeket, a program ellenőrzését, majd ismertette a 2005. évi terveket. A Sulinet Generációról szólva, a miniszter kiemelte, hogy 2004-ben 300 középiskola jutott vezeték nélküli hálózathoz az IHM pályázatán, és megvalósult 600 elzárt vagy határon túli iskola műholdas adatszórása. Ugyanakkor a Közháló Program keretében 2005. végéig - a tervek szerint - valamennyi hazai közoktatási intézmény szélessávú internet kapcsolathoz jut (ez 5500 intézményt jelent), illetve újabb 300 iskola kap wireless hálózatot.

Ami a számadatokat illeti: az SE program másfél éve alatt kb. 130 ezer új számítógép került a háztartásokba, kb. 300 ezer PC lett felújítva (összesen közel félmillió család jutott számítástechnikai eszközökhöz). A 18 hónap során összesen 45-46 milliárd forintos forgalmat generált az SE program. A teljes másfél éves forgalom több mint fele, 23 milliárd forint esett 2003-ra (6 hónap), a felénél valamivel kevesebb, 22 milliárd forint 2004-re (12 hónap).

A program ún. Projekt Tanácsa öt esetben végzett ellenőrzést, aminek eredményeképpen a 87 szállítóból tizenegyet (13%) ideiglenesen felfüggesztettek, hatot (7%) meghatározott időre kizártak.

2003-ban a 4,4 millió adózó állampolgárból 270 ezren (6,1%) éltek az SE-adókedvezménnyel, és a 23 milliárd forintos forgalomból 15 milliárd forintot vontak le adókötelezettségükből. A miniszter szerint a 2004. évi 22 milliárdot alapul véve ez az összeg várhatóan 12 milliárd forintot tesz majd ki.

Magyar Bálint szerint a hazai közoktatásban található összesen mintegy 140 ezer számítógépből 40 ezer (28,6%) képes az SE alkalmazásait kezelni. Ezért szükséges a Közoktatási Informatikai Normatíva, amelynek teljes 2005. éves forrása, 3,4 milliárd forint a költségvetési terv szerint rendelkezésre áll - mondta az OM tárca vezetője. 2006-os megvalósítással a tárca tervei között szerepel egy fajta három éves lízing konstrukció bevezetése az iskolák számára, hogy 3-4 évenként lecserélhessék elavult informatikai eszközeiket.
Kulcsszavak: Sulinet

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36