Számos pályázó verseng a Cesky Telecomért

MTI Sajtóadatbank, 2005. február 4. 13:15
A svájci Swisscom távközlési nagyvállalat csütörtökön megerősítette részvételi szándékát a Cesky Telecom privatizációs pályázatán. A pályázatokat csütörtök 17 óráig lehetett benyújtani a Credit Suisse First Boston (CSFB) londoni irodájánál.
A rövidített lista tagjait február hetedikén hozzák nyilvánosságra. A kötelező ajánlatokat március harmadik hetében kell majd benyújtani. A nyertest március végén nevezik meg. Az érdeklődők között van még a France Telecom, a Belgacom, valamint a spanyol Telefónica. A dán TDC visszalépett a pályázattól, a Vodafone illetékese szerint igen valószínűtlen, hogy végül pályáznak. Korábbi jelentések említették a TeliaSonera részvételi szándékát is. Számos pénzügyi befektető is a pályázók között van, de utóbbiak csak távközlési céggel együtt vehetnek részt a privatizálásban.

Az eladásra kerülő 51 százalékos pakett értékét a piacon 2,7 milliárd dollárra (2,08 milliárd euró) becsülik.

A Cesky Telecomé a cseh vezetékes telefonpiac 80 és a mobilpiac csaknem 45 százaléka. Eladása lesz a legnagyobb távközlési ügylet Kelet-Európában azóta, hogy a France Télécom 2000-ben 4,3 milliárd dollárért megvette a lengyel TPSA távközlési céget.
Kulcsszavak: Cesky Telecom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36