Egymilliárd eurót szán az EU mobilkutatásra

Milkovits Gábor, 2005. február 10. 22:44
Az Európai Unió a nagyobb távközlési cégek közreműködésével egymilliárd eurót szán mobiltelefonos alkalmazásokkal kapcsolatos kutatásra és fejlesztésre 2007 és 2011 között.
A finanszírozási alap célja a résztvevő cégek vezetői szerint az, hogy Európa a jövőben is megőrizze vezető szerepét a mobilkommunikációban. A kezdeményezés részeként egyes kutatási projekteket közpénzből finanszíroznának, míg másokhoz olyan neves távközlésben érdekelt vállalatok biztosítanák az anyagi hátteret, mint a Nokia, az Ericsson, az Alcatel, a Vodafone, a Telefonica, vagy a Deutsche Telekom. Yrjo Neuvo, a Nokia elnökhelyettese és technológiai tanácsadója elmondta, hogy az előkészületi dokumentumok szerint a résztvevők összesen egymilliárd eurót szánnak a projektekre, további részletekkel azonban nem szolgált. A terv része az Európai Unió és a távközlésben érdekelt cégek együttműködésére létrehozott eMobility kezdeményezésnek, végrehajtására pedig az EU Framework Program 7 keretein belül kerül majd sor.

A kezdeményezés által finanszírozandó kutatások a mobiltelefonok könnyebb kezelhetőségét és nagyobb biztonságát célozzák majd, mivel a többfunkciós és egyre fejlettebb internetes képességekkel ellátott készülékek megjelenésével mindkét kérdés a fejlesztések középpontjába került. Ezen kívül szeretnék felruházni a telefonokat minél szélesebb körű és hasznosabb funkciókkal, mint például az elektronikus fizetési vagy a belépőkártya-alkalmazás, illetve a külső és céges információkhoz való biztonságos hozzáférés. Kiemelt hangsúlyt fektetnek továbbá a különböző elérhető hálózatok közül mindig az optimálist kiválasztó, illetve az azok közötti akadálytalan átváltást lehetővé tevő megoldásokra is.

Az EU számára a tét nem kicsi: a mobiltelefonos ágazat jelenleg az Unió termelésének 3%-át adja, továbbá 4 millió munkavállalót foglalkoztatnak a területen, ráadásul az eMobility platform adatai szerint ez a szám 2010-re elérheti a 10 milliót is. Az eMobility egyik belső anyaga szerint ma és a jövőben a mobilkommunikációnak nagyobb gazdaságai hatása lehet még az internetnél is. A kezdeményezéshez kapcsolódó weboldalon az is olvasható, hogy jó kapcsolatot szeretnének kiépíteni az amerikai és a távol-keleti kutató-fejlesztő programok irányítóival is, annak érdekében, hogy a későbbi fejlődést megalapozó, sikeres globális szabványokat legyenek képesek kidolgozni.
Kulcsszavak: mobil EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36