Már több mint 200 e-szakkönyv kapható a Mercator Stúdiónál
Az ilyen típusú könyvek igen előnyös tulajdonsága, hogy a képernyőn megjeleníthető a tartalomjegyzék, amelynek + ikonjaival jelölt csomópontjaiban alfejezeteket tartalmazó ágakat nyithatunk ki. A tartalomjegyzék bejegyzései ugyanakkor ugróhivatkozásként szolgálnak. Ha egy fejezetre akarunk lépni, akkor elegendő a bal oldali ablakrészben megjelenített könyvjelzőlista megfelelő részére kattintani. Sőt az ilyen könyvek teljes szövegében kereshetünk. Az angol nyelvű szövegeket a programmal felolvastathatjuk is (a funkciót még nem valósították meg a magyar nyelvhez).
A stúdió könyveinek tördelésénél egyhasábos, álló B5-ös oldalbeállítást alkalmaz, hogy a képernyőn jól olvasható legyen, illetve a felhasználók a könyv témáját adó alkalmazás (például szövegszerkesztő) mellett megjelentetett ablakban a munka súgójaként felhasználhassák. Ehhez beállítható olyan ablak- és betűméret, amelyben az egyetlen hasáb jól áttekinthető.
Az összes olvasóprogram magától értetődően biztosítja a tartalmak szükséges méretű nagyítását, könyvjelzők alkalmazását, különféle lapozó és kereső szolgáltatásokat.
A kiadó kínálatában szerepelnek az Adobe, Autodesk, Corel, Microsoft, Sun cégek szoftvereivel foglalkozó kötetek, de hardverrel, valamint az ECDL képzéssel kapcsolatos kiadványok is megtalálhatók.
Egyedülálló például 8 Adobe Illustrator, 9 Photoshop, 24 AutoCAD LT, 32 AutoCAD, 94 Microsoft (Office és különböző operációs rendszerekről szóló) kötete, köztük a teljes ECDL sorozat az Office 2000, XP, 2003, valamint Windows 2000 és XP operációs rendszerek figyelembevételével (összesen 19 kötet). Eddig 17 kötetet jelentettek meg, amelyek a Microsoft Office Rendszer 2003-as változatának programjaival foglalkoznak.
A kötetek közt ugyanúgy megtaláljuk a programokat részletesen bemutató felhasználói kézikönyveket, mint a programok elsajátítását, oktatását és tanulását segítő kiadványokat is.
Kapcsolódó cikkek
- eBook publikáció az új Adobe Digital Editions szoftverrel
- A Lausanne-i Könyvtár a Google-on
- MEK: webtér-archiválás és képadatbázis az elektronikus könyvtár tervei között
- Európai digitális könyvtár magyar részvétellel
- Megjelent az első magyar nyelvű iLife könyv
- Több mint 300 informatikai szakkönyv a Mercator Stúdiónál
- A számítógép és az agy: 34 év után újra megjelent Neumann utolsó munkája
- Mit érdemes a fotósnak olvasnia?
- Microsoft online könyvkereső
- A Microsoft több millió könyvet digitalizál
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.