Az MTV-n mutatja be az Xbox 2-t a Microsoft

Milkovits Gábor, 2005. április 12. 19:05
A Microsoft bejelentette, hogy május 12-13-án az MTV-n egy tv-műsorban mutatja be először a nagyközönségnek következő generációs Xbox játékkonzolját.
Az esemény meglehetősen rendhagyónak ígérkezik, mivel mostanáig a technológiai cégek többnyire különböző exkluzív kiállításokon mutatták be legújabb termékeiket. Korábban az Xbox 2-ről is azt feltételezték, hogy az egy héttel ezután megrendezésre kerülő Los Angeles-i E3 kiállításon lesz majd először látható, a fő konkurens készülékkel, a Sony PlayStation 3-mal együtt. A televíziós show-műsor házigazdája Elijah Wood filmszínész lesz; maga a felvétel Amerikában május 12-én, Európában és Japánban pedig május 13-án kerül majd adásba. A műsorban a játékgép mellett a hozzá kifejlesztett új játékok, illetve az online alkalmazások is bemutatásra kerülnek. A Microsoft egyébként egyelőre semmilyen részletet nem árult el az új Xbox-szal kapcsolatban, még hivatalos nevét és piacra bocsátásának várható időpontját sem. Szakértők szerint az új Microsoft játékgép 64-bites processzorokkal lesz felszerelve és még az idén forgalomba kerül.

A televíziós műsor mellett az új Xbox hivatalos sajtóbemutatójára május 16-án kerül majd sor, ugyanazon a napon amikor a Sony is föllebbenti a fátylat a PlayStation 3-ról. A Nintendo Revolution elnevezésű új játékkonzoljának premierje szintén az E3 kiállítás idejére várható.
Kulcsszavak: MTV Microsoft játék Xbox

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09