NHH-egyeztetés a mobilkoncessziók lejáratainak harmonizálásáról

MTI Sajtóadatbank, 2005. május 11. 09:48
Iparági konzultációt kezdeményezett és tartott a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a magyar mobiltelefon-szolgáltatók különböző időben lejáró koncesszióinak, illetve frekvencia-használati jogosultságainak harmonizálása érdekében - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a hatóság úgy ítéli meg, hogy a különböző lejáratoknak a 2004-ben kiadott UMTS (3G - harmadik generációs) frekvencia-használati jogosultságok lejárati idejével való harmonizálása nagyban hozzájárulhat a piac átláthatóbbá tételéhez, a befektetői bizalom növeléséhez, illetve a befektetők kockázatainak csökkentéséhez. A befektetői kockázatok csökkenése áttételesen, de hozzájárulhat a szolgáltatások árának csökkenéséhez is.

Pataki Dániel, az NHH elnöke a meghallgatáson elmondta: a harmonizációt a Pannon GSM Távközlési Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. 1993-ban aláírt koncessziós szerződésének 1999-es módosítása alapján vizsgálják. A módosítás szerint a GSM és DCS koncessziók harmonizációja kiadásuk után öt évvel esedékes. A folyamat mostani beindításakor az NHH már támaszkodhat az elmúlt évben lezajlott harmadik generációs pályázat tapasztalataira.

A T-Mobile (1993-ban még Westel) és a Pannon GSM 1993-ban nyerte el a 900 megaherzes GSM koncessziót. A két koncessziós szerződés 2008. novemberében jár le. A két társaság DCS 1800 megaherzes koncessziója 2014. októberében jár le, miként a harmadik magyarországi szolgáltató, a Vodafone Magyarország Rt. 900- és 1800 megaherzes koncessziója is. A három társaság 2004-ben elnyert UMTS használati jogosultsága egyformán 2019. decemberében jár le.

A meghallgatáson Drozdy Győző a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese kijelentette, a harmonizáció beindításával pozitív folyamat kezdődik. Megerősítette: a különféle lejárati időpontok szinkronizálása növelné a befektetői bizalmat, csökkentené a szolgáltatók kockázatát, s így kedvező lenne a magyar állam és a fogyasztók számára is.

Jelenleg Magyarországon mind az árszínvonal, mind a penetráció az európai átlag szintjén van és a beszédforgalom fele a mobilhálózatokon bonyolódik le. Magyarországon 100 főre 88 SIM kártya jut. A magyar mobiltelefon-piacon a penetráció növekedésével együtt, a nemzetközi tendenciákkal összhangban csökkent az egy előfizetőre jutó hívás bevétele és a hívásperc is.

A közlemény szerint ugyanakkor a magyarországi mobiltávközlésben az elmúlt években az árak folyamatosan és nagymértékben csökkentek, köszönhetően az egyre érettebb piacnak és az egyre élénkülő versenynek. Ezt a folyamatot az NHH, stratégiai céljainak megfelelően, a most megkezdett iparági konzultációval is erősíteni kívánja. Az iparági konzultációt úgynevezett nyilvános meghallgatás keretében tartotta meg az NHH Budapesten.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50