Hegyek között...

Szabó Hédy, 1999. október 22. 21:06
A különböző kiállítások, bemutatók és egyéb informatikai események sorában van néhány, ahol, úgy érezzük, egy szakújságírónak még az internet korában is személyesen jelen kell lennie. Ilyen a Comdex, a CeBIT, és egyre inkább ilyen a négyévenként megrendezett genfi Telecom.
Ezzel az érzéssel persze nem vagyunk egyedül, Genfben és környékén már közel fél évvel a kiállítás előtt nem lehet szállást kapni, a vásárt építők három hónappal az esemény előtt birtokba veszik a Palexpo épületét és a várost, hogy a nyolcnapos telekommunikációs világkiállítás kedvéért felépítsék azokat a többemeletes, üvegliftes, kacsalábon forgó építészeti remekműveket, amelyeket a kiállítók méltónak éreznek az alkalomhoz, a helyszínhez és az informatikává konvergált távközlésben rejlő üzleti lehetőségekhez.

A helyszínről, azaz Svájcról egy kollegám egyszer azt mondta, ha ott jár, mindig zavarban van, a legszívesebben folyamatosan húzna maga után egy partvist, nehogy összepiszkítsa ezt a makulátlanul tiszta, precíz és pontosan kimért világot.

Nos, most nekünk is voltak hasonlóan zavarba ejtő élményeink. Városi szállás híján közel száz kilométert kellett autóznunk, hogy felkapaszkodjunk a kétezer méteres csúcsok között megbújó hegyi panzióhoz. A térképen vékony sárga csíkkal jelölt, szerpentinektől és hajtűkanyaroktól vadregényes sokadrangú út tükörsima, hibátlan, a lenyűgöző tájtól bódult utazót erős acélkorlátok védik a szakadékoktól, de ez mind semmi, most tessék megkapaszkodni: sehol, sem kanyarban, sem hegyoldalban, sem völgyben, egyetlen pillanatra sem szűnt meg, sőt maximális vagy legfeljebb négyes erejű volt a rádiótelefon-vétel.

Kedves Olvasó! Nem tudom, járt-e már Ön idehaza legmagasabb hegységünk (1018 m), a Mátra lábainál? Nem is fenn a hegyen, csak a Mátra-aljának nevezett tájegységen, a Mátrába vezető főútvonalon? Igen, arrafelé, ahol a megyehatárt alig elhagyva a közigazgatási terület nevéhez méltóan hevesen csökkenni kezd a térerő...

Svájcban is két mobiltelefon-szolgáltató küzd a piacért, automatikus választásra beállított telefonjaink közül az egyik a Swisscomot, a másik a Natelt vette. Mindkettővel folyamatosan, egyenletesen, még a Jungfrauval szemközti, közel háromezer méteres csúcsra vivő lanovkán is telefonálhattunk.

A "telekom" valahol itt kezdődik. Amit az üvegpalotákban mutattak, az csak ráadás...

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kihirdették a Randstad Award 2024 employer branding díj győzteseit

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 15:07

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36