Pár száz magyarországi MasterCard kártya érintett

MTI Sajtóadatbank, 2005. június 21. 09:09
Az amerikai hackertámadás során a hétfő esti, előzetes becslés szerint néhány száz magyarországi kibocsátású MasterCard kártya birtokosának adataihoz juthattak hozzá - mondta Dunavölgyi Mária, a MasterCard Europe Közép-Kelet-Európai Régió déli országaiért felelős igazgatója.
Pontos adatok egyelőre nem állnak a kártyatársaság rendelkezésére, mivel - mint Dunavölgyi Mária elmondta - az ilyen estekre létrehozott riasztó rendszer jelzése az érintett kártyát kibocsátó kereskedelmi bankhoz fut be, így a bankok előbb tudnak róla, mint a kártyatársaság helyi vezetője.

A régió déli országaiért felelős igazgatója ezzel magyarázta, hogy hétfő reggel még nem tudott magyarországi érintettségről, ezt követően azonban már folyamatosan futottak be hozzá az érintett kártyakibocsátó bankok jelzései. A kereskedelmi bankoknál ilyen esetekben ugyanolyan standard forgatókönyv szerint történik a kármegelőzés, a bank azonnal letiltja a kártyát, a legrövidebb időn belül értesíti az ügyfelet a történtekről és új kártyát bocsát ki a letiltott helyett.

A CardSystems Solutions külső bankkártya adatfeldolgozó cég rendszerének gyenge pontja tette lehetővé az adatlopást - áll a MasterCard International hétfő este megküldött közleményében. A MasterCard International biztonsági szakértőkből álló csapata azonosította, hogy a visszaélés a tusconi központú CardSystems Soutions Inc. alvállalkozónál történt, amely pénzintézetek és kereskedők megbízásából tranzakciókat dolgoz fel.

A MasterCard rendszere képes volt azonosítani a céget, azonnal megkezdte a nyomozást és a rendszer sebezhetőségének elhárítását, valamint a biztonság helyreállítását. A MasterCard kártybirtokosokat a "Nulla Felelősség Politikája" védi - áll a közleményben -, azaz, a kártyabirtokosok nem felelősek a számlájukon végrehajtott jogosulatlan tranzakciókért.

A MasterCard International közleménye szerint több, mint 40 millió kártya adatait tulajdonították jogosulatlanul el, közülük közel 13,9 millió darab MasterCard logójú kártya. A Visa Europe kártyatársaság 800 ezer érintett kártyát jelentett be hétfő délután, más forrásból származó információink szerint az érintett bankkártyák túlnyomó többsége amerikai kibocsátású.
Kulcsszavak: security bank bankkártya

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36