Intel: rekordösszegű második negyedéves bevétel

forrás Prim Online, 2005. július 20. 17:21
Az Intel Corporation ma bejelentette, hogy második negyedéves bevétele elérte a 9,2 milliárd dollárt, amely 15 százalékkal magasabb a korábbi év hasonló időszakához képest, azonban 2 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévi adatokhoz hasonlítva.
A második negyedéves nettó profit elérte a 2 milliárd dollárt, amely 16 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest, illetve 6 %-os csökkenést az első negyedévhez képest. Az egy részvényre jutó nyereség 33 cent volt, amely 22 százalékkal magasabb a 2004 második negyedévében elért 27 centhez képest, azonban az előző negyedéves 35 centhez képest 6 százalékos csökkenést mutat.

Az Intel rekordszinű második negyedéves bevételt ért el, amely a korábbi évhez képest 15 százalékos növekedést mutat, elsősorban a noteszgépplatformok iránti kereslet erősödése miatt - mondta Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója. - Az új termékekbe, fejlett szilíciumos kapacitásokba és fejlődő piacokba történt befektetéseink megtérülnek, és az iparágnál nagyobb méretű növekedést eredményeznek. Várjuk a 2005-ös év második felét, mivel nagy mennyiségben szeretnénk kétmagos mikroprocesszorokat bemutatni, mivel elkezdjük a 65 nanométeres gyártási technológiát és új, innovatív platformokat kívánunk bevezetni.

Az Intel előző negyedéves eredményei magukban foglaltak egy plusz üzleti hetet, mivel a 2005-ös év 53 hetes pénzügyi évet jelent a vállalatnak.
Kulcsszavak: +mérleg +céginfo Intel

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Clipboardic 1.18

A kis segédprogram figyeli a vágólap tevékenységét, és minden alkalommal, amikor másol valamit a vágólapra, automatikusan menti a másolt adatokat egy Windows vágólapfájlba (.clp). Később, amikor újra szüksége lesz a másolt adatokra, egyszerűen kiválaszthatja a megfelelő vágólapfájlt, és a Clipboardic automatikusan beilleszti azt. A Clipboardic lehetővé teszi a vágólap adatainak egyszerű megosztását a helyi hálózat több számítógépe között.

2024. május 6. 16:30

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55