OECD tanulmány az infokommunikációs szektorról: utolsó helyről a tizenkettedikre

MTI Sajtóadatbank, 2005. augusztus 25. 09:42
A mobiltelefon-tarifák csökkenését tekintve az elmúlt három év alatt Magyarország a 30 OECD tagország között az utolsó helyről 2004 végére a 12. helyre lépett előre - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Hozzátette: a szeptember közepén megjelenő, az infokommunikációs szektor 2002-2004-es fejlődését bemutató OECD tanulmány előzeteséből egyértelműen kiderül, hogy Magyarország e téren az elmúlt két év alatt dinamikusan fejlődött. Kovács Kálmán közölte: a szélessávú internet tarifa csökkenés tekintetében Magyarország a negyedik legnagyobb javulást érte el a 30 ország összehasonlításában.

A tanulmányból kiderül az is, hogy míg 1996-ban a távközlési berendezések részaránya a teljes magyar kivitelben mindössze 1,2 százalék volt, addig a múlt év végére ez az arány 14 százalékra nőtt. Kovács Kálmán megjegyezte, hogy ez az arány az Európai Unióban átlagosan 3 százalék.

Az OECD tanulmány előzeteséből az is kiderül, hogy az infokommunikációs-távközlési piac részaránya a teljes GDP-n belül Magyarországon a negyedik legerősebb a 30 tagország között.

Kovács Kálmán emlékeztetett arra, hogy a lakossági szélessávú internet árak 2002 és 2005 között, szolgáltatótól függően 50-60 százalékkal mérséklődtek, és jelenleg 4.990-6.500 forint között mozognak a havi díjak. A miniszter szerint Magyarország az infokommunikációs piac jelenlegi dinamikus fejlődési ütemével a közeljövőben is meg tudja tartani helyét az OECD országok élvonalában.

Lotz Károly, Magyarország OECD-nagykövete közölte: a teljes tanulmány várhatóan szeptember 10-én jelenik meg, amelyet az egyik leghitelesebb összehasonlításnak ismernek el a világgazdaság szereplői.

Kovács Kálmán kérdésre válaszolva elmondta: az elmúlt 3 évben nem egyéni miniszteri, hanem egyedi minisztériumi döntések alapján nyújtottak mintegy 3,2 milliárd forint támogatást olyan célokra, amelyek eleinte nem szerepeltek a központi költségvetés IHM fejezetében. Ebből 1,2 milliárd forintot állami közhasznú társaságok kaptak hírközlési és informatikai fejlesztési célokra, 0,5 milliárd forintot ítéltek meg az Antenna Hungária Rt.-nek a digitális televízió szolgáltatás kialakítására. Ezek mellett 300 millió forintot vehettek át települési szövetségek, 420 millió forintot az ELTE informatikai kutatási célra, míg 600 milliót juttattak a "számhordozhatóság" megvalósítására a telefontársaságoknak.

A fennmaradó 178 millió forintot egyebek mellett rendezvényekre, fogyatékos szervezeteknek, közalapítványoknak, és roma gyerekek informatikai fejlődésének elősegítésére osztottak szét. Kovács Kálmán utalt arra, hogy az elmúlt években mintegy 18 ezer támogatási döntést hozott a szaktárca, és ebből mindössze 48 volt úgynevezett egyedi döntés.

Kulcsszavak: IHM trend távközlés OECD

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09