T-Mobile USA: Eladás helyett több milliárdos fejlesztés

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 19. 09:36
Több milliárdos amerikai beruházás előtt áll a német Deutsche Telekom: mivel a cég amerikai mobilvállalkozása, a T-Mobile USA eladásának immár nem látják értelmét, sőt - a cég vezetője szerint – az Egyesült Államok továbbra is "növekedési motor" a Deutsche Telekom számára, most az UMTS hálózati koncesszió megszerzésébe és a hálózat kiépítésébe fektetnek, becslések szerint 8-10 milliárd eurót a következő években. Korábban, a nyár folyamán hírek röppentek fel a T-Mobile USA esetleges eladásáról.
Bár Kai Uwe-Ricke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva ezeket a becsléseket túlzónak nevezte: mint mondta, az UMTS koncesszió aukciós költsége még nem felbecsülhető. Néhány hónapja a T-Mobile USA termékigazgatója az UMTS hálózat kiépítését 2006 második felére tette.

A Deutsche Telekom az amerikai mobilágazatának konszolidációja után a szolgáltatók között a negyedik helyen áll, miközben negyedévenként mintegy egymillió ügyfeles növekedéssel egyike a leggyorsabban bővülő mobilszolgáltatóknak az Egyesült Államokban.

A Deutsche Telekom 2001-ben vette meg az amerikai VoiceStream Wirelesst (jelenleg T-Mobile USA) 35 milliárd dollárért. Tavaly 2,3 milliárd dollárért megvásárolta az amerikai Cingular Wireless mobilszolgáltató GSM-hálózatát Kalifornia és Nevada szövetségi államban.

A Deutsche Telekom (DT) még a nyáron nem kívánta kommentálni az amerikai Wall Street Journal című lap értesülését, hogy a nagy német távközlési szolgáltató egyik sikervállalatának, nevezetesen amerikai mobilszolgáltatójának, a T-Mobile USA-nek az eladásáról tárgyal. Ha eladná, írta a lap, akkor legalább 25-30 milliárd dollár maradna a zsebében, részben azért, mert megszabadulna egy csomó kiadástól amerikai cége - máskülönben szükségesnek látszó - fejlesztésével kapcsolatban. A pénz jól jöhetne neki, további befektetési lehetőségeket teremtene részére Európában.

Elemzők szerint viszont eléggé valószínűtlen, hogy a DT egyik aranytojást tojó tyúkját akarná levágni. A T-Mobile USA ugyanis talán legjobb bevételnövelő vállalata. Nem illene bele a lépés a DT eddigi stratégiájába. Arról nem is beszélve, hogy pénzügyi helyzete megengedné a DT-nek, hogy fejlesszen az Egyesült Államokban.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36