A magyarországi KPMG 19%-kal növelte bevételeit
Robert Stöllinger elmondta, hogy a növekedés főként a gyorsan bővülő szolgáltató központokkal (shared service centers) kapcsolatos könyvvizsgálati és tanácsadói megbízásoknak, az amerikai Sarbanes-Oxley szabályozáshoz kapcsolódó munkáknak, valamint az uniós tagsággal összefüggő, egyre bővülő üzleti és állami megbízásoknak köszönhető. Jelentősen, 26 %-kal növelte bevételeit a KPMG adótanácsadó részlege is.
A KPMG 16 országot tömörítő közép- és kelet-európai regionális szervezete (KPMG in CEE1) bevételei 23%-kal, csaknem 200 millió euróra nőttek az elmúlt évben.
„Régiónk évek óta a KPMG nemzetközi hálózatának egyik leggyorsabban bővülő térsége. Meggyőződésem, hogy az uniós csatlakozás hatásainak és a folytatódó befektetéseknek köszönhetően ez lesz jellemző a térségre a következő években is,” mondta Richard Ebling, a KPMG regionális irodájának elnöke.
A globális hálózatként működő KPMG-tagvállalatok összesített bevétele 15,65 milliárd dollár volt, 16 %-kal több, mint egy évvel korábban. (A helyi valutákban számolt növekedés 12,8 %-os volt – ezek előzetes eredmények, a pontos adatok jövő januárban, a KPMG éves jelentésével egy időben lesznek nyilvánosak).
Mike Rake, a KPMG International elnöke szerint a kivételesen eredményes év annak köszönhető, hogy a szigorú szabályozási környezetben is sikerült növelni az üzleti aktivitást és a KPMG piaci részesedését.
Mike Rake kiemelte, hogy a KPMG japán és franciaországi irodáinak átalakulása mindkét országban megerősítette a KPMG piacvezető pozícióját. Japánban az átalakulás eredményeként olyan új ügyfelek választották a KPMG-t, mint a Honda vagy a Mitsubishi, míg Franciaországban a KPMG helyi irodája (KPMG S.A) és a Salustro Reydel cég egyesülése növelte jelentősen a KPMG piaci pozícióját.
Kapcsolódó cikkek
- A Western Digital 1 milliárd dollárért megveszi a Komag alkatrészgyártót
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
Actual Installer Free 10.0
Ha egy hatékony és könnyen használható szoftvertelepítő eszközt keres Windows alapú programjaihoz, akkor az Actual Installer lehet az, amire szüksége van! Ezzel a professzionális eszközzel megbízható, terjesztésre kész telepítőprogramokat hozhat létre rendkívül egyszerűen.
Mumble 1.5.634
A Mumble egy ingyen használható hang alapú kommunikációs program csoportok számára, mellyel az azonos szerverre kapcsolódó felhasználók beszélhetnek egymással.
Megvette a Netflix a Marsra magyar! első évadát
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évada május 15-én került fel a Netflixre, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV Show közé Magyarországon. A döntés, hogy egy márkával közösen létrehozott magyar sorozat megjelenik hazai és nemzetközi streaming platformokon is, rendkívüli siker a hazai médiaiparban.
A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere
A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget.