A Time Warner is beszállna a videojáték- és mobilüzletbe

Genda Csongor Zoltán, 2005. november 6. 18:37
A világ legnagyobb médiakonszernje, a Time Warner azt fontolgatja, hogy kipróbálnák magukat a videojáték és mobil üzletágakban is. Richard Parson, a Time Warner elnöke a Financial Times-nak ugyanis azt nyilatkozta, hogy ezeken a területeken még van mit bizonyítson az amerikai médiabirodalom, és így könnyen elképzelhető, hogy a jövőben megvásárolják valamelyik játékfejlesztő szoftvercéget.
A videojáték üzletág mellett azonban egy másik területen, a mobilvilág területén is nagy lehetőségeket látnak a médiakonszern szakemberei, és figyelik mind az amerikai mind az európai befektetési lehetőségeket. Parson azonban azt nem közölte, hogy mely játék- illetve mobilcégekre szeretnék kivetni hálójukat.

A Time Warner elnöke azt a hírt is cáfolta, miszerint vállalatuk megválna a nagy nyomás alatt lévő AOL internetes szolgáltatótól. Parson a konszern feldarabolására vonatkozó híreket is alaptalannak tartja, mondván, hogy nekik mint a világ vezető médiakonszernje feltétlenül meg kell őrizniük nagyságukat, hogy a szükséges invesztíciókat kivitelezhessék és az egyes részlegek ingadozásait kiegyenlíthessék.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09