ADSL2: Elsőként PanTeltől

forrás Prim Online, 2005. november 15. 12:43
A sikeres TDC akvizíció után a PanTel magasabb sebességi fokozatra kapcsolt és az országosan elérhető kisvállalati (PanTel PAKK) csomag mellett bevezette mind Magyarországon, mind a régióban elsőként az ADSL2 alapú, következő generációs szolgáltatást.
Az ADSL2 szolgáltatás főbb jellemzője az akár 12 Mbit/s sebességű ADSL hozzáférés ami néhány héten belül - leállás és üzemszünet nélkül - ADSL2+ kódolásra történő átállással akár 24 Mbit/s-ig bővíthető.

A PanTel Dinamit néven bevezetett csomag korábban nem látott alacsony árszinten, illetve Mbit/s-os sebességű ADSL szolgáltatást tartalmaz kisvállalkozások számára. A csomag része IP alapú telefonszolgáltatás is, ami percenként akár nettó 5,7 Ft-ért teszi lehetővé belföldi távolsági hívások bonyolítását.

A PanTel Dinamit csomag legfontosabb jellemzője, - mely lényeges előnyt jelent az ügyfél számára - hogy az ügyfél mind telefonszámát, mind készülékeit megtarthatja, sőt a szerződés kötést követően a korábbi távközlési szolgáltatónak nem kell semmiféle díjat, még havi díjat sem fizetnie.

Jelenleg a PanTel Dinamit csomag Budapest belvárosában (V., VI. és VII. kerületben) érhető el. 2005. november végére már Budapest nagy része, illetve Tatabánya és Szombathely is lefedésre kerül. 2006. év elején további nagyvárosok bekapcsolását tervezi a vállalat.

A bevezetett technológia lehetővé teszi IPTV - IP alapú kábel TV, illetve video - szolgáltatás nyújtását is.
Kulcsszavak: Pantel PanTel ADSL

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36