A Sun megállapodást kötött az OTP Bank Rt.-vel
Az OTP Bank Rt.-vel kötött támogatási megállapodás az első hazai üzlet, amely a StorageTek felvásárlást követően és ahhoz kapcsolódóan valósult meg. A szerződés a bank mentőrendszerében már üzemelő StorageTek L700 és Veritas NetBackup termékekre vonatkozik. A Sun a bank már meglévő szerződésébe építette be a mentési rendszer támogatását és „Gold 7*24 szintű support” szolgáltatást nyújt rá.
„A StorageTek eszköz az OTP Bank legjelentősebb, üzletileg kritikus alkalmazásainak rendszeres mentését végzi. A banki alkalmazásoknál kidolgozott mentési rend szerint, amely részben a PSZÁF által is előírt és ellenőrzött eljárásokat és adatköröket tartalmazza, történik meg a mentési eljárás a megfelelő időpontokban. Mindezen munka elvégzéséhez természetesen elengedhetetlen a 7*24 órás rendelkezésre állás és a magasszínvonalú támogatási munka” – nyilatkozta Andráskó Tibor, az OTP Bank Rt. ügyvezető igazgatója, az IT Üzemeltetés vezetője.
„Elsősorban a Sun által folyamatosan nyújtott magasszintű támogatási szolgáltatások győzték meg az OTP Bankot, hogy érdemes ezt a feladatot a Sun-ra bízni. A Sun Microsystems 2005 júliusában alakított ki az OTP Banknál konszolidált tárolómegoldást, amelynek segítségével a pénzintézet több üzleti rendszerét képes kiszolgálni. Fontos szempont volt továbbá, hogy a nyári akvizíciót követően a Sun lett a StorageTek új tulajdonosa, így szükség esetén gondoskodni tud a megfelelő tartalék alkatrészek biztosításáról, a javításról, valamint hozzáértő szaktudással rendelkezik.” – tette hozzá Andráskó Tibor.
„A Sun az elmúlt évben jelentős stratégiai átalakítást hajtott végre: a vállalat hardverszállítóból egyre inkább szoftver- és megoldásszállítóvá vált. Ennek jegyében – a tradicionális spektrum jellegű szerviz szolgáltatásain túl – számos új, emelt szintű szolgáltatást vezetett be. A garantált idejű hibaelhárítási kínálatán, a kihelyezett alkatrészbázison valamint a proaktív és remote szolgáltatásain kívül a konzultációs lehetőségeit is jelentősen bővítette, amely a piacon lévő összes szereplőnek ajánl testre szabott szolgáltatást. Ezen stratégiai irányváltás megtestesítője az OTP Bank Rt.-vel kötött megállapodás is, mely kapcsán külön örömünkre szolgál, hogy a hagyományosan jó partnerkapcsolatot, többek között, immár egy nemzetközi szerződésnek köszönhetően is, tovább erősíthettük. ” – nyilatkozta Kristóf Judit, a Sun Microsystems Kft. marketing igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.