GVH: jogsértést követett el a T-Online
A GVH Versenytanácsa határozatában leszögezte, hogy annak elbírálására nem jogosult, hogy az eljárás alá vont az előfizetői szerződések felmondása során a polgári jogi rendelkezéseknek, illetve más jogszabályok előírásainak megfelelően járt-e el vagy sem. A versenyjogi értékelés kizárólag azon kérdés megválaszolására vonatkozik, hogy az eljárás alá vont megsértette-e a versenytörvény rendelkezéseit akkor, amikor felmondta egyes nagy adatforgalmat bonyolító fogyasztók előfizetői szerződését, miközben reklámjaiban arról adott tájékoztatást, hogy az ADSL-szolgáltatás esetén semmilyen korlátozás sem érvényesül az előfizető által forgalmazott adatmennyiség kapcsán. A GVH szerint a reklámok ezen tájékoztatása nem felelt meg a valóságnak, a szolgáltatások kapcsán folyamatosan fennállt annak a lehetősége, hogy az eljárás alá vont egy általa a fogyasztókkal előre nem közölt szempontrendszer alapján saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva egyoldalúan felmondja az előfizetői szerződéseket. A GVH Versenytanácsa határozatában megállapította, a T-Online a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor 2005. júliusától (vagyis azon időponttól, amikor már döntött a forgalmi korlátozás bevezetéséről) reklámjaiban arról adott tájékoztatást, hogy egyes ADSL-csomagjai "korlátlan", illetve "forgalomfüggetlen" szolgáltatás igénybevételét teszik lehetővé. A GVH Versenytanácsa e jogsértő magatartás további folytatását megtiltotta.
Kapcsolódó cikkek
- A Pannon nem ért egyet a GVH döntésével
- Húszmilliós bírság a Pannonnak - megtévesztő reklámokért
- Handabandázik a T-Online
- T-Online: PR-menedzseri kinevezés
- Megsemmisített iratok - megszüntetett GVH-eljárás
- Multimédiaigazgatóként folytatja pályafutását a T-Online-nál Koltai Péter
- GVH: nyárra az egész országban lesz csupasz ADSL
- Warner-műsorok a T-Home TV-n és a T-Online tékában
- Szélessáv, T-Home TV, iWiW a T-Online prioritásai között
- A GVH szerint jogsértő a Whirlpool Magyarország Kft. egyes hirdetése
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.