A Microsoft második negyedéve: újabb rekord, de kisebb a vártnál
A decemberrel zárult negyedévre októberben 4,6-4,7 milliárd dolláros üzemi eredményt - egyszeri tételekkel együtt - és 11,9-12,0 milliárd dolláros bevételt jósoltak a cégnél.
Az új videojátékot forgalmazó "otthoni szórakoztatás" részleg bevétele 13 százalékkal 1,56 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 1,37 milliárdhoz képest, azonban a bevezetés költségei miatt 293 millió dolláros üzemi vesztesége volt a részlegnek, az egy évvel korábbi, 55 millió dolláros többlet helyett - és még csak ezután jelenik meg a piacon a Sony új játékvezérlője, amitől még élesebb lesz a verseny.
Az MSN levélkezelő-, üzenő- és keresőrendszer bevétele 593 millió dollárra csökkent 606 millióhoz képest, az üzemi eredménye 58 millió dollárra fogyatkozott 130 millióhoz képest, az internet-hozzáférési üzletág leépítése miatt, miközben az új lehetőségek, például az internetes keresés, nem hozzák a várt eredményeket.
Az általános javulást így főleg a vállalati megrendelők nagyobb keresletével magyarázták - azon belül is a szerverprogramok iránt nőtt legjobban a kereslet -, amit a számítógéppiac föllendülése alapoz meg a cég szerint. A múlt héten az Intel lapkagyártó időközi beszámolója még nem utalt föllendülésre a számítógéppiacon.
A mostani negyedévben, a perek és megegyezések miatt várható költségekkel együtt, részvényenként 0,32-0,33 dolláros adózott eredményt, 4,5-4,6 milliárd dolláros üzemi eredményt és 10,9-11,2 milliárd dolláros forgalmat várnak. A júniussal záruló egész üzleti évre a terv most részvényenként 1,28-1,31 dolláros adózott eredmény,
17,9-18,3 milliárd dolláros üzemi eredmény és 44-44,5 milliárd dolláros forgalom.
Korábban, októberben, az egész üzleti évre egyszeri tételek után 17,9-18,4 milliárd dolláros üzemi eredményt és 43,7-44,5 milliárd dolláros bevételt jósoltak a Microsoftnál.
A Microsoftra továbbra is sok a panasz a piacvezető szereppel való kereskedelmi visszaélés miatt.
Decemberben a dél-koreai versenyfelügyelet bírságolta meg 32 millió dollárra a Microsoftot, és kötelezte, hogy a Windows XP kezelőrendszerből vegye ki a levélküldő szolgáltatást, mert ez a fajta árukapacsolás, a Windows XP túlnyomó piaci helyzete miatt, rontja más üzenőprogramok esélyét a vevőhöz jutásban.
Korábban a Microsoft októberben fizetett 761 millió dollárt, peren kívüli megegyezésben, miután régi ellenfele, az amerikai RealNetworks programszerkesztő beperelte a monopóliumellenes jogszabályokra hivatkozva. A két évvel ezelőtt beadott keresetben a RealNetworks azzal vádolta a Microsoftot, hogy piaci hegemóniáját kihasználva, kezelőrendszerével együtt a MediaPlayer lejátszó telepítésére kényszeríti a számítógépgyártókat.
Novemberben hasonló ügyben, és ugyancsak peren kívüli megállapodás keretében, a Microsoft 30 millió dollárt fizetett a dél-koreai Daum Communications Corp. internetes
tartalomszolgáltatónak is.
Az eddigi egyik legemlékezetesebb ügyben, 2004. márciusban, az Európai Bizottság 497 millió eurós bírságot rótt ki a Microsoftra, egyszersmind szintén arra kötelezte a céget, hogy vegye ki a Windowsból a MediaPlayert, és közölje azokat a kódokat, amelyek szükségesek a Windows és a versenyző kezelőrendszerek közötti párbeszédhez.
A tavaly júniussal zárult, előző üzleti évében a Microsoftot összesen 2,08 milliárd dollár terhelte a versenytársak, a felhasználók és az állami felügyeletek panaszainak jogi rendezése miatt, az egy évvel korábbi 2,53 milliárd dollár helyett.
Az üzleti éve szeptemberrel zárult első negyedében a Microsoft Corp. adózott eredménye 3,141 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 2,528 milliárdhoz képest. Az üzemi eredménye egyszeri tételekkel együtt, köztük a RealNetworks-megállapodás miatt a negyedévre elszámolt, 361 millió dolláros egyszeri teher után, 16 százalékkal 4,046 milliárd dollárra emelkedett 3,494 milliárdhoz képest. Az egy évvel korábbi negyedéves üzemi eredményt 536 millió dollárnyi, peren kívüli megállapodásokból származó kötelezettség terhelte.
A forgalma 6 százalékkal 9,741 milliárd dollárra gyarapodott ,189 milliárdhoz képest.
A júniussal zárult, előző üzleti évben, amelyet a cég rekordévnek minősített, a Microsoft adózott eredménye 12,254 milliárd dllárra nőtt az előző évi 8,168 milliárdról. Az egy részvényre jutó 1,12 dolláros adózott eredmény 13 centes, perek okozta költségek és 9 centes adókedvezmény után értendő, a munkahelyteremtést ösztönző
amerikai jogszabályok alapján. Az előző évi, részvényenként 75 centes adózott eredmény 17 cent peres kiadás és 2 cent adókedvezmény után alakult ki.
Az üzemi eredménye 61 százalékkal 14,561 milliárd euróra emelkedett 9,034 milliárdról, a forgalma 8 százalékkal 39,788 milliárd dollárra bővült 36,835 milliárdról.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
- Microsoft Update-nek álcázott trójai
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Készül a Google-barát Vista SP1
- Open XML - A felhasználók döntenek dokumentumaik formátumáról
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- Nem fejleszti tovább a Digital Image képkezelő szoftvert a Microsoft
- Július 1.-től nincs több OEM Office 2003
- Változatos Microsoft billentyűk sokszínű igényekhez
- "Új frontvonal": megújult a mobil MSN
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.