Pingvin az ablakban
A Windows Server és a Linux együttműködése
Mindez a másik irányból is igaz: egy Microsoft adatbázisszerver linuxos hálózatba történő integrálása szintén rémálommá változtatja egy rendszergazda életét. Van, ahol egyedi fejlesztésekkel, van, ahol a hálózat-menedzsmentre fordított plusz erőforrásokkal igyekeznek megoldani - vagy inkább áthidalni - a kérdést.
Két dudás egy csárdában
A Microsoft nemrégiben adta ki a Windows Server 2003 szerver operációs rendszerének új R2-es változatát, melynek számos újdonsága közül a heterogén vállalati hálózatokat felügyelő szakemberek számára az igazi csemegét a "Unix Identity Management" jelenti. A megoldásnak köszönhetően egységessé válik a felhasználók és a hozzájuk kapcsolódó jogosultságok kezelése. Így, ha például Linux-on megváltozik egy jelszó, akkor az a Windows Active Directory-ban is lecserélődik az újra. A NetAcademia Oktatóközpont "Pingvin az ablakban" című, 2006. február 23-án megrendezésre kerülő konferenciáján az előadók ennek részleteibe avatják be a hallgatóságot, valós körülmények között bemutatva a két ellenlábas technológia összeházasítását.
A NetAcademiában is megférnek egymás mellett
A korábban elsősorban Microsoft alapú technológiákat oktató NetAcademia tervei között azonban nem csak egy "pingvines" konferencia szerepel. "Büszkén jelenthetem be, hogy két kiváló szakember megnyerésével kínálatunk Linux alapú rendszerek üzemeltetéséhez kellő tudást és gyakorlatot biztosító tanfolyamokkal bővül" - mondta Szántó Zoltán kereskedelmi igazgató, aki hozzátette, nemzetközi VUE minősítéssel rendelkező oktatóközpontként a Microsoft minősítések mellett a NetAcademia már eddig is lehetőséget biztosított a Linux Professional Institute, az IBM, a Cisco és még számos nemzetközi szervezet hivatalos minősítésének megszerzésére. A hamarosan induló Linux képzések alapját egyébként a világszerte jól ismert GuruLabs tematikája adja. Erre épül rá a februári MesterQrzuson is bemutatásra kerülő, ám a tanfolyamon annál részletesebben tárgyalt Windows-Linux együttműködés tananyaga, valamint a Linux biztonsági kérdéseit részletesen tárgyaló zárófejezet.
Kapcsolódó cikkek
- A Dell világszerte forgalmazni akarja linuxos PC-it
- Megérkezett a Google Desktop Search Linuxra is
- Online tárhellyel és képmegosztó szoftverrel bővült a Windows Live
- Best of Interop díjat nyert a Novell ZENworks Linux Management
- Pendrive-méretű és alakú Linux-PC
- A Capgemini is támogatja a Novell SUSE Linux megoldásait
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- 15 rést javít a Microsoft 6 biztonsági frissítése
- Apple Safari böngésző Windowsra
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.