ISO minősítés az eTel-nél

forrás Prim Online, 2006. február 8. 12:05
Ügyfélközpontúságát és magas szintű szolgáltatási minőségét bizonyította be az eTel Magyarország Kft. a 2006 január 17-én kézhez vett ISO 9001:2000 tanúsítvánnyal. A múlt év végén elkezdett, több napos tanúsító vizsgálat a működéssel kapcsolatos minőségi feltételek teljesítését vette sorra és a cég valamennyi osztályára kiterjedt.
A minősítést végző TÜV Rheinland Intercert Kft. szakértői elsősorban az értékesítési, a vevői kapcsolattartási, az üzemeltetési és hibaelhárítási folyamatokat ellenőrizték, valamint minden olyan elemet, amelyet a szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára a szabvány kötelezően előír. Megállapításuk szerint az eTel a távközlési törvényi és jogszabályi rendelkezéseknek kifogástalanul megfelel, a belső üzleti és szolgáltatásnyújtási folyamatai kitűnően dokumentáltak, munkatársainak szakmai felkészültsége pedig példaértékű. A TÜV most kiadott tanúsítványa három évre szól, amelyet 2008 év végéig éves rendszerességű felügyeleti auditokkal kell megerősíteni.

Az eTel Magyarország Kft. minőséggel kapcsolatos elkötelezettségét a tanúsítvány mellett számos referencia- és ügyféllevéllel is bizonyítani tudja és a vezetőség abban bízik, hogy a kézhez kapott tanúsítvánnyal még egy okot tud szolgáltatni arra, hogy az eTel-t nem ismerő cégek, vállalkozások is bátran választhassák a szolgáltatót teljes körű távközlési igényt kielégítő partnerüknek.

Kulcsszavak: +céginfo eTel-hu

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36