UPC: komplex biztonsági csomag és Wifi

forrás Prim Online, 2006. február 16. 16:17
A UPC bejelentette: továbbfejleszti kábeles internetszolgáltatását is, mostantól teljes körű számítógép-védelmi programcsomagot és hamarosan vezeték nélküli internetezést lehetővé tevő eszközt is kínál ügyfeleinek.
Alig másfél évvel a bevezetése után országszerte már több mint ötvenezren fizettek elő a UPC kábeles telefonszolgáltatására. A UPC Telefon előfizetőinek kétharmada egyben a vállalat mindhárom vezetékes szolgáltatását (televízió, internet, telefon) is igénybe veszi, így a hármas integrált távközlési szolgáltatáscsomag, az ún. Triple Play mára széles körben elterjedtté vált hazánkban. Az ötvenezredik UPC Telefon-előfizetőt Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter jelenlétében köszöntötték a cég vezetői Veszprémben.

A UPC Telefon szolgáltatás 2004 októberében indult Budapesten, majd 2005 folyamán összesen 16 vidéki nagyvárosban és a környező településeken (összesen 43 településen) is elérhetővé vált. Veszprémben és környékén 2005 szeptembere óta áll rendelkezésre ez a szolgáltatás. A UPC Telefon hazánkban elsőként kínált széles körben olyan alternatív telefonálási lehetőséget, amelynek használatához nem kell megtartani a korábbi hagyományos telefon-előfizetést, nem kell bonyolult előhívószámokat tárcsázni, még a telefonkészüléket sem kell lecserélni, ugyanakkor nemcsak távolsági, hanem helyi hívásokat is lehetővé tesz, a megszokottnál alacsonyabb díjakkal. Mindez lehetőséget teremtett a valódi szolgáltatóváltásra.

Az eltelt alig fél év alatt Veszprémben az országos átlagnál is nagyobb arányban növekedett az új szolgáltatás előfizetőinek száma. Az országos arányokhoz hasonlóan a telefon-előfizetők több mint fele itt is igénybe veszi a UPC mindhárom vezetékes szolgáltatását (kábeltelevízió, internet, telefon), a fennmaradó egyharmada pedig két szolgáltatást (a telefon mellett a televíziót vagy az internetet), s csupán egy-két százalék azoknak az aránya, akik egyedül önállóan a UPC Telefont rendelik meg.

A veszprémiek jól fogadták a UPC kábeles internet-szolgáltatását is: már alig két és fél évvel a bevezetése után az átlagnál nagyobb arányú elterjedést ért itt el ez a szolgáltatás, hiszen az ellátható lakások 20%-ába, minden ötödik háztartásba beköttették a chello gyorsinternetet.

SmartGuard biztonsági szoftvercsomag

A UPC bejelentette, hogy internetszolgáltatása továbbfejlesztéseként immár új értéknövelt kiegészítő szolgáltatásként valamennyi ügyfele számára teljes körű számítógépvédelmi szoftvercsomagot is kínál. A kedvezményes díjú, havi 700 Ft-ért megrendelhető UPC SmartGuard biztonsági csomag egyben tartalmaz minden programot, amire a számítógépen tárolt adatok védelme érdekében szükség lehet a külső támadásokkal szemben. Az F-Secure által készített UPC SmartGuard mindig naprakész vírusirtót, internetes tűzfalat, kémprogramok elleni védelmet, kéretlen email (spam) szűrőt és felnőtt tartalmú oldalakat blokkoló tartalomszűrőt egyaránt tartalmaz. A komplex biztonsági szoftvercsomag 30 napig ingyenesen használható próbaverzióját mostantól a UPC minden ügyfele letöltheti a vállalat honlapjáról (www.upc.hu/smartguard).

Vezeték nélküli internetezés

Várhatóan egy hónapon belül egy újabb kiegészítő szolgáltatást is elindít a UPC, melynek segítségével egyszeri beruházás nélkül, kedvező havidíjjal bárki vezeték nélküli (Wifi) internethálózatot alakíthat ki az otthonában. A lakáson belül teljes szabadságot engedő, akár több számítógép egyszerű csatlakoztatását lehetővé tevő, legkorszerűbb Netgear vezeték nélküli eszközöket a szolgáltató biztosítja, a helyszínen telepíti és minden szükséges beállítást elvégez, továbbá teljes körű országos támogatást is nyújt a használatukhoz.
Kulcsszavak: Wi-Fi UPC

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36