Magyarországon 102 millió dollár veszteséget okozott a filmkalózkodás 2005-ben

forrás Prim Online, 2006. február 20. 14:22
Magyarország filmipara 2005-ben 102 millió dollár veszteséget könyvelhet el a filmkalózkodásnak köszönhetően. Ebben a számban csak az amerikai filmek szerepelnek, így a magyar és más országok által készített filmeket érintő kalózkodás további veszteségeket jelent. Az IIPA (International Intellectual Property Alliance) kiadványából kiderül, hogy mely országokban kell a legnagyobb figyelmet szentelni a szerzői jogsértésekre. Az egyik legveszélyesebb ország ebből a szempontból Oroszország.
Az IIPA amerikai szerzői jogvédő szervezet nyilvánosságra hozta éves felmérését az egyes országok kalózkodási adatairól, mely szerint Magyarország „előkelő” helyet foglal el a megfigyelni kívánt országok listáján. A közzétett adatok szerint Magyarországon 2005-ben a filmkalózkodásból származó veszteség 102 millió dollár volt, és ez a szám nem tartalmazza a magyar és egyéb nem amerikai alkotásokat sértő veszteségeket.

Magyarország évek óta szerepel az ellenőrizni kívánt országok „kalózlistáján”. Mellette szerepel még például Lengyelország, Görögország, Olaszország, Románia és Brazília. Ezeknél az országoknál is nagyobb figyelmet igényel például Kína, Ukrajna, Törökország és Izrael.

Magyarországon a kalózkodásból származó egy főre eső veszteség 2005-ben 23,6 dollár volt, mellyel a világranglistán a negyedik helyet foglaljuk el. Az első helyen Franciaország áll 35,8 dollárral, a második helyet Spanyolország foglalja el 25,8 dollárral, ezt pedig Nagy-Britannia követi 24,6 dollárral.

Az IIPA kiadvány szerint Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a film- és a szoftveriparra egyaránt, mivel ott 2005-ben 81 százalékos volt a kalózfilmek és 85 százalékos a kalózszoftverek aránya. Oroszországban a legnagyobb probléma, hogy a hatóságok nem tesznek lépéseket afelé, hogy csökkentsék a kalózkodást, és büntetlenül működtetnek olyan honlapokat, melyekről bárki letöltheti a kínált filmeket, zenéket, szoftvereket minimális összegért, ami az európai és amerikai filmipart és kereskedelmet is jelentősen károsítja.

Egyre nagyobb problémát jelent világszerte az interneten folyó kalózkodás, hiszen egyre több országban terjed a szélessávú internet használata. Így például nagy veszélyt jelent Kína, India és Dél-Korea, ahol hamarosan a népesség jelentős része internet-felhasználó lesz. Erre a növekvő problémára halaszthatatlanul megoldást kell találnia az iparágnak és a kormányoknak egyaránt, hiszen globális problémát jelent.

Az IIPA jelentését elküldi az Amerikai Egyesült Államok gazdasági hatóságainak és befektetői szervezeteinek is, s ez károsan hathat a Magyarországra irányuló, különösen a Hi-Tech, beruházásokra, amelyek fokozottan igénylik a helyi hatóságok szellemi tulajdon védelmére irányuló aktivitását.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36