CA: gyors növekedést ígér a magyarországi kereskedelmi vezető

Kovács Attila, 2006. március 7. 13:35
2006. márciusától Meleghegyi Tamás József a CA magyarországi kereskedelmi vezetője. Az új country sales manager azon, a mai napon, Budapesten tartott CA-sajtótájékoztatón mutatkozott be, amelyen John Kampman, a cég megoldásokért felelős menedzsere ismertette az amerikai vállalat új, a nagyvállalatok számára kínált, az üzleti folyamatokat az alkalmazási környezetekkel összekötő Enterprise IT Management (EITM) átfogó módszerét, illetve nyílt szoftver megoldáscsomagját.  Meleghegyi többek között utalt rá, hogy a magyarországi CA képviselet létszáma és működése is a tervek szerint idén több mint a duplájára nő (jelenleg 23 fő felvétele van folyamatban). Mostantól a CA alkalmazási rendszereket nem szállít, csakis minden részletre kiterjedő egységes megoldásokat, azokat is indirekt értékesítési formában. A kereskedelmi vezető szerint Magyarországon 3-4 értékesítési partnerre számítanak.
Az EITM módszer, megoldás lényege a vállalati IT rendszerek egységes felületen való kezelése. Arra az alapvető elvre épül, hogy minden IT menedzsment funkciónak (ezeka CA szerint: üzleti szolgáltatások optimalizálása; vállalati rendszer-menedzsment; biztonságkezelés; tároló kezelés) együtt kell működnie az IT és a tevékenység összes követelményének kielégítésére. A hátteret biztosító integrációs platform egy sor megosztott szolgáltatásra épül és szolgáltatás-orientált architektúrát (SOA) alkalmaz. Az EITM a CA jövőképe arról, hogyan is lehet az informatikai menedzselést az egész (akár földrajzilag kiterjedt) vállalkozásban egyesíteni és egyszerűsíteni. Az EITM szolgáltatás által mozgatott, integrált, moduláris, heterogén és ugyanakkor nyitott.

Meleghegyi Tamás József az utóbbi 15 évben több hazai és külföldi cégben dolgozott mint felsővezető (Malév, IT vezető, American Airlines, Price Watewrhouse, Citibank IT vezető) , illetve tanácsadó (Deloitte & Touche). A CA-hoz 2005 nyarán csatlakozott, mint kereskedő. Kiemelt feladata volt a CA hazai piaci helyzetének megfelelő pozícionálása, a megfelelő üzleti kapcsolatok megteremtése, újra alakítása.

Kulcsszavak: +céginfo CA-hu CA

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Új készülékeket mutat be a FreeDee az Ipar Napjain

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 11:16

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55