Balkezeseknek kifejlesztett egér a Logitech-től

Genda Csongor Zoltán, 2006. március 9. 18:13
Szakemberek becslései szerint a Föld lakosságának legkevesebb 10%-a balkezes, azonban egyesek úgy vélik, hogy akár a 40%-ot is elérheti ez a szám. Mindezen felhasználóknak eddig le kellett mondaniuk az ergonómikus mouse-okról, és csakis a jobbkezesek részesültek abban a kiváltságban, hogy csúcs-modelleket használhattak.
Ezen kíván most változtatni a Logitech, mikor bejelentette, hogy bemutatnak a CeBIT szakkiállításon egy kifejezetten balkezeseknek kifejlesztett optikai egeret is. Az érkező modell a jelenleg is forgalomban lévő MX 610-esre alapszik, vagyis ez is rendelkezik Mail- illetve IM-gombokkal, amelyek villogással jelzik, amint új üzenete érkezett a felhasználónak. További nyomógombok segítségével szabályozható a hangerő is, a scroll-al pedig lehetőség nyílik mind a horizontális, mind pedig a vertikális irányba való görgetésre. A gyártó adatai szerint egyetlen elem akár három hónapi működésre elegendő energiát képes biztosítani a PC-tartozéknak, mivel az rögtön kikapcsol, amint érzékeli, hogy a felhasználó nem dolgozik a számítógépen. A Logitech egy külön leddel is ellátta az egeret, amely fényjelzéssel tudatja, hogy az elem energiaszintje 10% alá esett. A balkezeseknek kifejlesztett MX 610-est áprilistól megvásárolhatják az érdeklődők, 55 euróért.
Kulcsszavak: egér Logitech

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36