CA: új magyarországi kereskedelmi vezető

forrás Prim Online, 2006. március 13. 11:38
Meleghegyi Tamás Józsefet nevezték ki 2006 márciusától a CA magyarországi kereskedelmi vezetőjévé.
A CA frissen kinevezett magyarországi kereskedelmi vezetője szervező mérnökként végzett, majd a Malév földi kiszolgálásában helyezkedett el. Az 1980-as évek végétől a Malév informatikai és kommunikációs vezetőjeként dolgozott. A IATA, a polgári légiközlekedési vállalatok szövetségének több automatizálási projektjében vett részt.

Ezután az American Airlineshoz, majd a Price Waterhouse-hoz került. Itt az Informatikai Kockázatkezelési üzletág létrehozása, vezetése, illetve a szolgáltatás kialakítása, piaci bevezetése volt a feladata. Számos sikeres hazai és külföldi - főleg bankoknál - végzett munka fűződik a nevéhez. Ezekkel egyidőben a budapesti Ferihegyi repülőtér igazgatójának tanácsadója.

1997-ben az éppen létrehozott magyarországi Citibank Lakossági Bank első Informatikai vezetője, elnökhelyettesi beosztásban. A bank teljes informatikai infrastruktúrájának létrehozásán, az állomány felvételén túl, a bank új termékeinek létrehozásában, piacra vitelében is aktív szerepe volt. A Citibank 100 országra kiterjedő informatikai projektjének pilotjának vezetője, az amerikai, indiai és szingapúri munkák koordinációjának egyik vezetője.

Ezt követően a Deloitte & Touche Közép-európai vállalatánál mint Partner volt felelős a vezetői tanácsadási részlegben az informatikai projektekért.

A CA-hoz (korábban Computer Associates) 2005 nyarán csatlakozott, mint kereskedő. Kiemelt feladata a CA piaci helyzetének megfelelő pozícionálása a hazai informatikai piacon, a megfelelő üzleti kapcsolatok megteremtése, újraalakítása volt. Mostani kinevezésével Meleghegyi Tamás József a CA magyarországi kereskedelmi tevékenységének irányítása mellett a CA magyarországi irodájának vezetői teendőit is ellátja.
Kulcsszavak: CA

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55